Bezár a nagyváradi Foto Art Galéria

Bezárni kényszerül a nagyváradi Foto Art Galéria, miután kiállítótermük tulajdonosa, az Orsolyita apácarend olyan magas bérleti díjat szabott meg augusztustól, amelyet képtelenek kifizetni. A bejelentést a Romániai Fotóművészek Szövetségének elnöke, Tóth István tette egy tegnapi kiállításmegnyitón. Jövő januárban lesz húsz éve, hogy a nagyváradi Szilágyi Dezső (Moscovei) utcán, az Ady Endre Gimnázium és az állami filharmónia épülete között egy néhány négyzetméteres helyiségben működik a Foto Art Galéria, a város egyetlen, kizárólag fényképeket kiállító galériája.

Nagy Orsolya

2009. június 12., 12:012009. június 12., 12:01

A galéria fenntartója a helyi Tavirózsa Fotóklub, Tóth Istvánnal az élén, aki a Romániai Fotóművészek Szövetségének elnöki tisztjét is betölti.

Fennállásának húsz éve alatt a galéria több mint háromszáz kiállításnak adott otthont. Európa számos országából, de Ázsiából is érkeztek ide fotók és fotóművészek, összesen mintegy 25 ezer képet állítottak ki, a látogatók száma pedig meghaladta a kétszázezret. A kiállítóteremnek otthont adó épület tulajdonosa a franciaországi központú Orsolyita apácarend, amely 2002-ben vehette újra birtokba a hatalmas ingatlant. Ebben az épületben működik egyébiránt a város magyar tannyelvű állami középiskolája is, az Ady Endre Gimnázium. „Augusztus elsejétől annyira megnövekszik a helyiség bérleti díja, hogy azt már önkormányzati segítséggel sem tudja állni a klub. Nem szeretném még nyilvánosságra hozni, hogy mennyi a kért bérleti díj, de annyit elárulhatok, hogy az eddig fizetettnél mintegy kétszázszor nagyobb összegről van szó” – mondta Tóth István, hozzátéve, hogy ha nem sikerül jobb belátásra bírni a tulajdonosokat a terembért illetően, kénytelenek lesznek bezárni az intézményt. A bejelentést az elnök épp egy tárlatnyitón tette: a kiállítás a chişinăui Luceafărul Fotóklub tagjainak munkáit mutatja be. Mint megtudtuk, augusztus elsejéig még négy kiállításra marad idő. Tóth tervei szerint az utolsó napon különleges és kissé sokkoló rendezvénynek lehetnek majd tanúi a résztvevők: a galériába meghívják a különböző vallási felekezetek papjait, hogy jelképes „temetési szertartást” végezzenek a nem egészen húszévesen bezáró intézménynek.

Váradra kerül az országos fotószövetség központja

Nagyváradra kerül az eddig Bukarestben működő országos fotószövetség központja. Tóth István, aki  2007 óta tölti be a Romániai Fotóművészek Szövetségének elnöki tisztségét, elmondta, hogy a szintén általa vezetett Tavirózsa Fotóklub Fekete Sas-palotában található székházának egyik terme ad otthont mostantól a szövetség központjának. Mint kifejtette, egyedülálló jelenség, hogy egy országos szervezetnek nem a fővárosban, hanem egy határvárosban legyen a központja. A szövetséget 1990-ben alapították, ám hivatalosan eddig nem jegyeztették be, és csak nemrég alakult jogi személylyé. Archívumát a bukaresti kortárs művészeti múzeum raktárában helyezték el, ám mivel erről nem született írásos megegyezés, a múzeum nem akarja visszaadni az egyébként neves fotóművészek munkáit is tartalmazó anyagot, ezt pedig a szövetség peres úton kénytelen visszaszerezni.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat
2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére