Fotó: Biró István
Dimény Áron színművésznek ítélte oda a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti tanácsa a 2013/2014-es évadban nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért és elsősorban a Viktor, avagy a gyermekuralom című előadás címszerepéért a Bánffy Miklós-vándordíjat.
2016. január 27., 19:382016. január 27., 19:38
A Silviu Purcărete által rendezett produkciót – amely a 2013-as év legjobb előadásnak járó UNITER-díjat érdemelte ki – a sétatéri teátrum pénteken 19 órától újra műsorra tűzi, ezt követően veheti át Dimény a Quadro Galéria támogatásával létrehozott elismerést.
A produkció a 2015/2016-os évadban először lesz látható a nagyszínpadra épített stúdióban. Az est zárásaként az év első Livingroomja zajlik majd az emeleti előcsarnokban, ahol Dimény Áronnal Albert Csilla és Bodolai Balázs beszélgetnek. A résztvevőknek Laczó Júlia és Orbán Attila főz vacsorát, Balla Szabolcs, Farkas Loránd, Szép András és Viola Gábor pedig zenészként vesz részt az eseményen.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
szóljon hozzá!