Balázs Imre József, Jánosi Andrea és Kató Emőke kapják idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat

•  Fotó: Gönczy Tamás

Fotó: Gönczy Tamás

Irodalom kategóriában Balázs Imre József költő, irodalomkritikus, szerkesztő, irodalomtörténész; képzőművészet kategóriában Jánosi Andrea grafikus, illusztrátor; előadóművészet kategóriában Kató Emőke színművész kapja idén az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat – közölte szombaton a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

2022. január 22., 14:252022. január 22., 14:25

Az RMDSZ és a szövetség Communitas Alapítványa által alapított, idén tizedik alkalommal kiadott díjat hagyományosan a magyar kultúra napján adják át, de az RMDSZ – akárcsak tavaly – a koronavírus járvány miatt idén is az ünnepi könyvhétre halasztotta a ceremóniát.

Idézet
A díjátadó nem ragaszkodik a magyar kultúra zord januári napjához – ha a járvány ki is túrja, helyet követel magának egy szebb nyári napon, a kolozsvári ünnepi könyvhéten”

– idézte a közlemény Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Facebook-bejegyzését.

A közlemény idéz a díjazottak méltatásából is. A Balázs Imre Józsefet laudáló Keszeg Anna azt hangsúlyozta, hogy

eddigi elismerései mögött tizenegy verseskötet áll, tizenegy kötetnyi értekező próza, öt kritikai-szerkesztői munkához kapcsolódó és hat olyan kötet, amely az irodalomtörténészi munkát reprezentálja.

Balázs Imre József •  Fotó: litera.hu Galéria

Balázs Imre József

Fotó: litera.hu

A Jánosi Andreát méltató Szuszámi Zsuzsa kiemelte:

Idézet
művészi tevékenysége nemcsak könyvek illusztrálásában érhető tetten, hanem a Napsugár magazin rajzaiban, a reklámgrafika, a könyvborítótervezés és az oktatás terén is”

 Alakjai, figurái sajátossá, állandóvá, felismerhető védjeggyé váltak.

Jánosi Andrea Galéria

Jánosi Andrea

A Kató Emőke kolozsvári színésznőt laudáló Visky András megállapította:

Idézet
lehetetlen beskatulyázni, szétvetne minden dobozt, mert nem a felismerhetőség kényelmére vágyik, hanem a még nem tapasztaltra: hogyan lehetnék az, aki még sohasem?”
Idézet
Kató Emőke •  Fotó: Facebook/UNITER Galéria

Kató Emőke

Fotó: Facebook/UNITER

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 15., vasárnap

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)

Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt

Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes

A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes
2025. június 14., szombat

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget

Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget
2025. június 11., szerda

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház

Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.

Új magyar filmek a TIFF-en
Új magyar filmek a TIFF-en
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

2025. június 09., hétfő

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park

Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park
2025. június 08., vasárnap

„Nem volt hiábavaló az a tengernyi óra, amelyet az anyanyelvem ápolására szenteltem” – Rus Lilla a Tüzes Bálint-díjról

Helyesírási szabályokról és irodalmi szövegekről, ugyanakkor az élet játékszabályairól, mélységeiről és magasságairól is tanult az anyanyelvi versenyeken Rus Lilla, aki nemrég kimagasló eredményei elismeréseként Tüzes Bálint-díjat kapott.

„Nem volt hiábavaló az a tengernyi óra, amelyet az anyanyelvem ápolására szenteltem” – Rus Lilla a Tüzes Bálint-díjról
2025. június 07., szombat

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben

A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben
2025. június 06., péntek

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében

A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében