Fennállásának 70. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi színház. Ebből az alkalomból Molnár Ferenc Az üvegcipő című színművét mutatják be csütörtök este 7 órától a nagyteremben, Mohácsi János rendezésében.
2016. március 08., 19:402016. március 08., 19:40
„Családbarát előadással emlékezik a 70 évvel ezelőtti első bemutatóra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Méltó produkció lesz, amelyben szinte valamennyi színész szerepet kap” – mutatott rá Gáspárik Attila, a színház vezérigazgatója, aki ismertette a március 10–16. közötti ünnepi programsorozatot.
A programban beszélgetések, kiállítások, vetítések szerepelnek, kopjafaavatás a református és római katolikus temető bejáratánál, lesz színházmozi, színházi éjszakázás és tárlatvezetés. Nagyon nagy rendezvényt nem akarnak, hiszen még nem a 100. évfordulót ünneplik – fogalmazott a vezérigazgató, hozzátéve, hogy ugyan a múltat ünneplik, de a jelenre koncentrálnak, illetve arra, hogy milyen lesz a jövő.
A csütörtöki bemutatót délután 5-kor a színház előcsarnokában egy beszélgetés előzi meg, amelyre a színház összes egykori igazgatóját meghívták. Itt lesz Gálfalvi Zsolt, aki Tompa Miklós után látta el a színidirektori feladatokat, valamint Tóth Tamás, Kárp György, Kovács Levente, Kovács András Ferenc, Béres András és sokan mások. A Volt színházigazgatók 7 órai teája című beszélgetés után a Tárgyak 70 című kiállítás megnyitójára kerül sor. A kiállításon a színház meghatározó művészeinek, mint Kőszegi Margit, Borovszky Oszkár, Kovács György, Tarr László, Csorba András, Szabó Duci, Ferenczy István, Lohinszky Loránd személyes tárgyaiból láthat a közönség válogatást.
Mivel a színházat nemcsak a művészek alkotják, hanem a műszakisok is, így róluk sem feledkeznek meg a szervezők. Szombat délelőtt 11-től a Kulissza 70 című tárlat megnyitójára várják a közönséget, amelyet a Kellékes című riportfilm követ, majd Abódi Ferenc volt színpadmesterrel és Abódi Anna volt jegyszedőnővel szerveznek beszélgetést.
Az egyhetes programban érdekesnek ígérkezik a március 12-én, szombat este 10 órakor kezdődő és másnap hajnali 6 óráig tartó Éjszaka a színházban, amikor az érdeklődők mindent megnézhetnek, beszélgethetnek a színészekkel, a műszakisokkal, rendezőkkel, díszlettervezőkkel, benézhetnek a kulisszák mögé, sőt akár a színházban is aludhatnak – mondta Gáspárik.
Vasárnap délután az intézmény egykori művészeire emlékeznek, 1 órától kegyeleti sétát tartanak a református sírkertben, délután 2-től a katolikus, 3-tól pedig a zsidó temetőben, előbbi kettőben kopjafát is avatnak. A kiállítások jövő szerdáig látogathatók.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
szóljon hozzá!