A Konstancai Állami Színház Játék a hátsó udvarban című előadása
Fotó: Bíró István Kolozsvári Állami Magyar Színház
„Létezik az öröm” – hangzik el utolsó mondatként Az öröm napjai című előadásban, amelyet a párizsi Odéon-Théâtre de l’Europe társulata hozott el a vasárnapig tartó kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Fesztiválra.
2022. november 26., 14:452022. november 26., 14:45
2022. november 26., 14:552022. november 26., 14:55
A kincses városbeli közönség egyébként okkal örülhet, mert kivételezett helyzetben van: a kétévente megrendezett, tíz napos szemlének köszönhetően ugyanis olyan külföldi és hazai előadókat, produkciókat láthat, amelyeket egyébként aligha lenne esélye megnézni – nyilván kevesen látogatunk el Párizsba vagy akár Konstancára egy-egy színházi előadás kedvéért.
A péntek esti párizsi előadást Stéphane Braunschweig, az Odéon-Théâtre de l’Europe társulat művészeti igazgatója rendezte Arne Lygre kortárs norvég drámaíró darabja alapján. A produkció úgy beszél az emberi viszonyrendszerek összetettségéről, a reménytelenségről, kétségekről, a múlt feldolgozásáról és az életigenlésről, hogy a néző azt érezheti: bármelyikünk történetei lehetnének azok, amelyek az őszi falevelekkel borított park padján elhangzanak. A színpadon nyolc – remekül játszó – színész formál meg több mint nyolc figurát, akikben közös az, hogy tulajdonképpen semmi mást nem tesznek, „csak” beszélnek a saját történeteikről.
A párizsi Odéon-Théâtre de l’Europe társulat Az öröm napjai című előadása
Fotó: Bíró István Kolozsvári Állami Magyar Színház
Ide érkeznek a szereplők – ki-ki más indítékból. Aztán ugyanarra az ülőhelyre kerülnek, szorosan egymás mellé a padon – ugyanígy ugyanabba a dimenzióba kerülnek történeteik is: az elmesélt, holott tulajdonképpen elmesélhetetlen élményanyagukat keresztül-kasul próbálják megosztani a többiekkel.
Az öröm napjai című, majdnem két és félórás, helyenként vontatottnak tűnő, a maga hömpölygésében mégis magával ragadó előadás mintha egyfajta feladat elé állítaná a nézőt: azt keresse meg a szereplők által elmondottakban, a felidézett emlékekben, kérdésként felmerülő gondolatokban, vívódásokban, hogy hol is rejlik az öröm az emberi életben. Az élettörténetek szövevényes kapcsolatok útvesztőibe vezetnek, felteszik a kérdést az identitáskeresésről, arról, hogy hová tart, merre irányul egy-egy karakter élete,
Rengeteg mondat, monológ, dialógus hangzik el a szereplők közt, először a sárga falevelekkel borított parkban, aztán egy benti helyiség terében, ahonnan a sötét ablakon keresztül lassan hulló hópelyhekre lehet látni: az őszből tél lesz, a nappalból este, az idő megállíthatatlanul múlik, mondataink, történeteink pedig hömpölyögnek tovább. És mivel a párizsi előadás szereplőihez hasonlóan mi mindannyian is csak szavakba, mondatokba öntve tudjuk megosztani másokkal azt az összetett univerzumot, ami velünk, bennünk történik, talán nem ártana elgondolkozni valamin – sugallja az előadás.
Vajon pusztán az, hogy szöveggé formáljuk élményeinket és átadjuk másoknak, hogy egyáltalán van, aki meghallgasson bennünket, és van, akinek számítunk – talán már önmagában örömforrás lehet. Az előadás végén, amint felgyúlnak a lámpák a nézőtéren, az egyik karakter azt mondja: „én annak is örülök, amikor látom, hogy virrad.” Talán jó lenne megpróbálni így viszonyulni életünk legapróbb történéseihez.
A törvény az, ami számít, és nem az igazság, az erőszakra pedig nem létezik mentség – ez lehet az egyik kicsengése a Játékok a hátsó udvarban című előadásnak, amelyet a Konstancai Állami Színház hozott el az Interferenciákra. A Diana Mititelu rendezte produkciót a stúdióteremben láthatta a közönség pénteken délután, az előadás Edna Mazya kortárs izraeli drámaíró darabja alapján készült. A történet azt a mindenképpen fontos, de semmiképp se könnyen megválaszolható kérdéskört feszegeti, hogy miként, miért, milyen lélektani alapon történhet meg az, hogy három-négy fiú szexuális erőszakot tesz egy kiszolgáltatott lányon. Üdvözlendő, hogy az erőszak és kiszolgáltatottság, a büntetés és büntetlenség témája a színpadon is előtérbe kerül ily módon, hiszen sokakat foglalkoztató kérdésről van szó.
Az öt figurát nagyon fiatal színészek játsszák, mindannyian a bukaresti Ion Luca Caragiale művészeti egyetem friss végzettjei. Az előadás tere át-meg átváltozik, hol bírósági tárgyalóterem, hol pedig egy játszótér hintával, ahol az események történtek. A színészek olykor a megerőszakolt lány és az erőszakot tevő fiúk alakját formálják meg, olykor pedig a történések részleteit firtató, felelősségre vonó és a felelősöket kereső bírókét.
A kolozsvári fesztivál közönsége ünnepelte a párizsi társulat produkcióját
Fotó: Bíró István Kolozsvári Állami Magyar Színház
Mintha azt is sugallná az előadás: az emberi lélekben kibékíthetetlen ellentmondások feszülhetnek, a lelkiismeret hangja éppúgy megszólalhat ugyanabban az emberben, mint a gátlástalan, meggondolatlan erőszaktevőé. Bár a konstancai társulat előadása itt-ott azt a benyomást keltette a nézőben, hogy nincsen elég alaposan átgondolva, miként szülessenek meg a színpadi történések, a rendezői koncepció is kicsit hevenyészettnek tűnt helyenként, és a színészi játék is egyenetlennek bizonyult olykor, mégis mindenképpen érdemes megnézni az alig több mint egyórás produkciót.
A másik fontos üzenet az lehet, hogy brutálisan és átmenet nélkül is véget érhet az ártatlanság, a gyerekkor egy erőszakos cselekedet miatt: gazdátlanul lenghet a hinta, és a játszótér hirtelen átváltozhat bírósági tárgyalóteremmé.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
Az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik érdekes, sokakat vonzó beszélgetése Szécsi Noémi új kötetéről, Jókai és a nők című könyvéről szólt.
Lars Saabye Christensen norvég-dán író volt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét díszvendége. A 72 éves szerző pályafutásáról, első verséről, zenei ihleteiről és az elveszett, legendás kéziratos bőröndről mesélt csütörtök este a kincses városi közönségnek.
Kolozsváron négy napra ismét a könyvek kerülnek a középpontba: június 26-án megnyílt a 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb erdélyi seregszemléje.
Sepsiszentgyörgyön gazdag programot kínáló jazzfesztiválra várják a közönséget.
Magyar színházi alkotók kapták a legfontosabb elismeréseket a vasárnap este zárult, 31. nagybányai ATELIER fesztiválon.
szóljon hozzá!