2008. szeptember 01., 00:002008. szeptember 01., 00:00
Az első holt-tengeri tekercseket 1947-ben fedezte fel egy barlangban egy fiatal beduin pásztor. Az i. e. 250 és i. sz. 70 közötti időből származó 900 tekercsre – több mint 15 ezer bőr- és papiruszdarabon – ezek után találtak a Holt-tenger nyugati partján lévő 11 barlangban. A legismertebbek közülük a kumráni tekercsek, amelyek egy ősi település romjai közelében, Jerikótól 15 kilométerre kerültek elő. A tekercseket vélhetően az esszénusok, egy szigorú és elszigetelt zsidó szekta tagjai írták. A tekercseket felfedezésük után csak igen kevés kutató ismerhette meg, a teljes anyag publikálását csak 2001-ben engedélyezte az Izraeli Régészeti Hatóság, a dokumentumokhoz való hozzáférés pedig máig korlátozott. A tekercsek körüli titokzatos csendet az izraeli szakértők azzal magyarázzák, hogy a legkisebb hozzáférés is károsítaná az ókori írásokat.
A jelenlegi állagmegóvó projekt során a tekercsek minden darabjáról színes és infravörös kép készül, a fotódokumentumokat pedig az internet segítségével fogják közkinccsé tenni. A gyűjteményt mindeddig egyetlen egyszer, az 1950-es években fotózták le, a képeket ma szigorúan őrzik. A mostani adatbázis készítésekor ezeket a képeket is felhasználták, mivel azok korábban ismeretlen szövegrészleteket is bemutatnak. Az adatbázis elkészítése során kiderült, hogy a tekercsek egy részének nyoma veszett, illetve a meglévők is nagyon rossz állapotban vannak.
Hírösszefoglaló
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.