2007. július 06., 00:002007. július 06., 00:00
Pomogáts Béla irodalomtörténész a csütörtöki tábornyitón Erdély Adyja címmel tartott előadást, amit Péter I. Zoltán Ady és Léda című könyvének bemutatója követett, a nap Réti Árpád színművész előadóestjével zárult. A tábor programja pénteken előadásokkal, bemutatókkal folytatódik. Vers a versről címmel Ködöböcz Gábor és Bertha Zoltán tart előadást, délután az írótábor hangos irodalmi lapja jelentkezik. Este Étkek és Ady-paródiák szabad ég alatt néven szerveznek költészeti versenyt, melyen a résztvevőknek egy-egy Ady-művet kell parodizálniuk. Szombaton Mezey Katalin és Oláh János tart előadást Házaspárok a magyar irodalomban címmel, majd Ady és kortársai költészetéről beszélgetnek a résztvevők. Az írótábor idején több könyv- és lapbemutatóra is sor kerül. A Partiumi Írótábor szombaton, a tábor díjának átadásával zárul.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.