Ablak a két világháború közti Kolozsvárra – kötet született Orbán Lajos fotográfiáiból

Kiss Judit 2019. február 01., 10:19

A két világháború közti Kolozsvár utcáinak forgataga, a város környéki táj, a járókelők arca, pillanatképek, sízések, strandolások, karácsonyesték, a botanikus kert, rikkancsok és széki népviseletbe öltözött asszonyok, polgári lakásbelsők látványa sejlik fel Orbán Lajos (1897-1972), a maga korában elismert, de mára feledésbe merült fotóművész hagyatékából.

Fotó: Kiss Judit

A képekből igényesen kivitelezett kötet látott napvilágot, amelyet csütörtökön mutattak be a kincses városban a Vallásszabadság Házában. A Látható Kolozsvár című, az Exit Kiadónál megjelent, Blos-Jáni Melinda szerkesztette kötetet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és az Erdélyi Audiovizuális Archívum szervezésében ismertették.

Orbán Lajos életrajza, egy antropológiai és egy fotótörténeti tanulmány vezeti be a korszak és a fotográfia iránt érdeklődőket a képek világába. A kiválasztott 170 fénykép többnyire 1920 és 1940 között készült, és – néhány kivétellel – most jelenik meg először nyomtatásban.

Az eseményen jelen volt Székely Sebestyén György művészettörténész, Újvári Dorottya művészettörténész (aki társszerzője a kötetnek), valamint a művész unokája, Huszár László. Székely Sebestyén György elmondta, a fotótörténet területén tulajdonképpen a „régészet” irányvonalához illeszkedik a könyv. „Amint a címe is sugallja, egyfajta különleges láthatóságról van szó. Az ember azt gondolná, hogy várostörténeti kötet, de ennél több: a vizuális kultúra felől közelíti meg a témát.

Az erdélyi fotótörténet nagyon gazdag, viszont feldolgozottság tekintetében még nem beszélhetünk gazdagságról. Ezért is jelentős a könyv, a magyar fotókultúra szempontjából is”

– fogalmazott Székely Sebestyén György. Kifejtette, a két világháború közti korszakban a fotózás már elérhetőbbé vált a középosztály számára, az első világháború előtt inkább csak fotóstúdiókban zajlott. „Városképek, tájképek, szociofotók láthatóak Orbán Lajos felvételei közt, termékbemutatók, vagy családi képek is. Hatalmas hozadéka a könyvnek az a tanulmány, ami a vizuális kulturális antropológia felől közelíti meg a történetet.

Ha ebből a korszakból lát képeket az ember, általában a néző „vissza akar szerezni” egy olyan magyar várost, ami eltűnt.

Fotó: Kiss Judit

Szimpatikus, hogy Blos-Jáni Melinda és Újvári Dorottya a kortárs vizuális kultúra eszközeit alkalmazva azt kutatták, a művész hogyan közelítette, fogalmazta meg az adott témát” – mondta a művészettörténész. Hozzátette, hasznos, hogy a bevezető tanulmányt, a művész életrajzát Orbán Lajos fia, Orbán László írta a középosztálybeli polgáremberről, aki szabadidejében szenvedélyének áldoz. A könyv tulajdonképpen egyszerre egyfajta várostörténet, fotótörténet, a polgári szabadidős tevékenységek története.

Blos Jáni Melinda arról beszélt, hogyan találta őt meg a könyv témája. Kifejtette, először Orbán Lajos városfilmjeit ismerte, amiről tartottak már vetítést a Sapientia egyetemen, ezek annyira jók voltak, hogy frissen alakult egyesületük, az Erdélyi Audiovizuális Archívum bemutató kiállítását ezekből a filmekből készítették.

A fotózás nyomait magukon viselték a filmek, ezért kértem Orbán Lajos fiától a fotókat, s mikor megkaptam őket, akkor kiderült, hogy »a fotók nyertek«, így fotókiállítás lett a filmkiállításból”

– mondta a könyv szerkesztője.

A könyvbemutatón az Orbán Lajos által készített mozgóképek rövid részletét is bemutatták, így a közönség azt láthatta, hogy az 1931 tavaszán készült felvételen miként zajlott az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) fotókurzusa. A némafilmen többek közt a Sétateret lehetett látni, a fényképezés korabeli szerelmeseit, akik létrehoztak egy társaságot, tekéztek és megörökítették az általuk látottakat. „Rajtuk keresztül nyílik meg egy ablak a két világháború közti kolozsvári hétköznapi élet felé, és persze kirajzolódik Orbán Lajos alakja is, nem egy nyakkendős szigorú emberé, hanem valakié, aki szórakozik, szabadidejében járja a várost, nézelődik.

Mozgóképeinek, fotóinak köszönhetően új perspektívából látjuk a korabeli Kolozsvárt”

– mondta Blos-Jáni Melinda.

Fotó: Kiss Judit

Újvári Dorottya művészettörténésznek Műkedvelő fényképészek és fotós társaságok a 20. század első felében Kolozsváron címmel írt tanulmányt a kötetbe. „Érdekes volt felgöngyölíteni, hogy a korszakban milyen fotós amatőr társaságok működtek a városban, mindeniknek a tagja volt Orbán Lajos, de ő szerencsés helyzetben van, mert tudhat róla az utókor: rajta kívül 20 név is van, akikről semmit nem tudunk” – mondta Újvári Dorottya.

Szó esett arról is, hogy a műkedvelő elnevezést a fotósokra a 19. század végén, a 20. század elején használták, a hivatásosok és amatőrök közt akkoriban volt egyfajta párbeszéd, a szaklapok odafigyeltek az amatőrökre is. „Kolozsváron, de Erdélyben is a két világháború közt ez a két fogalom összemosódik, a fényképezők megpróbálták fenntartani a fotózási lázat.

A Kodakok kattogása, mint egy csodálatos sortűz – ez a visszaemlékezés szépen illusztrálja a korabeli fotózási lázat”

– fogalmazott Újvári Dorottya.

Blos-Jáni Melinda kifejtette, az 1920-as években fotókat a hangulatokra, festőiségre törekvés jellemi, később megjelenik az új tárgyilagosság, a modernizmus a képeken. Egyébként a korabeli sajtóban is megjelentek Orbán Lajos képei: a Pásztortűz, az Ellenzék, a Keleti újság is közöl művészi fotókat. „Orbán Lajos felszabadultan dolgozott, nem a művészi problémák érdeklik, de zseniálisan művészi fotókat készített. A helyszínek közül a város első helyen áll nála, a szemlélődő, sétáló magatartás jellemzi.

Valódi nyüzsgő nagyvárost fotóz, ahol az emberek nem ismerik mind egymást, szükség van a kószáló magatartásra, a városképekben Kolozsvár, mint nagyváros születése látszik.

Nyomon követhető ugyanakkor a művész szociológiai érdeklődése is, aki előszeretettel fotózta a város környéki falvakból jövő embereket. A képeken érződik az alkotónak, mint polgárnak a jelenléte, akinek szépérzéke van” – mutatott rá Blos-Jáni Melinda.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat