2009. augusztus 13., 09:452009. augusztus 13., 09:45
A rendezvény programjában helyet kaptak az arománok is, akiknek jelentkezése miatt azonban több támogató is visszalépett. Noha különösképpen Dobrudzsában egy 50 ezer főre tehető közösség vallja magát arománnak, a hazai hatóságok nem ismerik el őket különálló kisebbségként, hanem a román nemzet részeként tartják számon.
„El szerettük volna kerülni a multikulturális rendezvényen a politizálást, de egyesek rossz néven vették, hogy ők is jelen lesznek a fesztiválon. Hét évvel ezelőtt éppen a hatóságok sugallatára utasítottuk vissza az akkor maguktól jelentkező kurd menekülteket” – vázolta a kényes helyzetet Volker Reiner, a fesztivál főszervezője.
„Ezt a fesztivált éppen azért rendezzük meg évről évre, hogy ezzel is segítsünk az itt élő nemzetiségek megítélésének javításán. Idén szociológiai felmérést is végzünk majd a közönség soraiban” – mondta Volker Reiner. Koreck Mária társszervező, a marosvásárhelyi Divers vezetője hozzáfűzte, hogy egymás megismerése céljából a kilenc nap alatt több kerekasztal-beszélgetést és történelmi szemináriumot rendeznek.
Agora címen a Pro Etnicán kétnaponta egy ismertetőlap is napvilágot lát. „A Romániában élő nemzetiségek megismerésében és elfogadásában jelentős szerepet játszik a sajtó” – szögezte le Koreck Mária, aki azonban szomorúan tapasztalta, hogy a kulturális rendezvény bukaresti bemutatóján mindössze két újságíró jelent meg.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.