A háromszéki Zalánpatakon gyermek nélkül is jövőt remélnek.
„Elvesztettem zsebkendőmet, megver anyám érte, Megkapták a szép legények, csókot kérnek érte” – énekli öt cérnahang a zalánpataki óvodában, a 2007 augusztusában létezésének századik esztendejéhez érő öreg tanoda egyik termében. A tornác jobboldalán levő másik teremben hét gyermek rajzol, számol és betűket vet papírra. Csoportokra felosztva, külön-külön padsorban, hiszen a hét nebuló összesen három, de összevont osztályban tanul.
Azt mondják a faluban, hogy nincs utánpótlás, éveken belül nem lesz sem óvodás, sem iskolás. Akkor viszont minek építik a vadonatúj, emeletes iskolát?
Megtalált sarokkövek
A régi zalánpataki óvoda és iskola a végnapjait éli. A háromszéki faluban azt tartják, néhány éven belül minden tekintetben a múlté lesz a mestergerenda tanúsága szerint 1907 augusztusában épített iskolaépület. Azért is, mert a régi épületet már alaposan kikezdte az idő vasfoga. Néhány éve egyik fala kidőlt, azt ugyan helyreállították, de nemrégiben megszületett a rettenetes „ítélet”: le kell bontani. És: újat kell építeni helyébe. Téglából, emeleteset, iskolásoknak és óvodásoknak, szolgálati lakással, fürdővel, központi fűtéssel ellátva. A régi helyén pedig udvar és játszótér lesz a gyermekeknek. A helybeliek egy része nem érti, hogy minek, amikor a faluban nincs csecsszopó, tehát nem lesz, aki a megüresedő padok valamelyikébe üljön. Mások viszont azt mondják: lesz még szebb jövő.
Amikor ugyanis ásták az új épület alapjait, a föld szabályos négyszögűre faragott kövek kerültek elé. Miután megtakarították, a rajtuk levő feliratokból kiderült, hogy a felvidéki Lendva város ajándéka volt az anyaországhoz 1940. augusztus 30-án visszatért észak-erdélyi Zalánpatak népének. Országzászlóval együtt. „Jó jel, azt jelenti, hogy nincs elveszve a mi falunk” – mondogatták néhányan, minekutána a kövek biztonságos helyre kerültek, az építés pedig folytatódott.
Vissza a gyökerekhez
Évekkel ezelőtt fiatal autóstoppos lány kérezkedett fel a kocsira Sepsiszentgyörgyön. Farmernadrág, pulóver, kis kabát, a vállon táska, azt mondta Kézdivásárhelyről jön, és iskolába siet. Nyár volt, szünidő és napsütés, ilyenkor csak az siet suliba, akinek pótvizsgázik. Elmosolyodott, és hozzátette, nem Barótra, vagy Csíkszeredába tart, nem is valamelyik Olt-menti községbe. Újabb mosoly közepette elárulta, nem is pótvizsgázni megy, hanem szétnézni az anyai nagyszülők falujában, mert szeptember 15-étől ott lesz maradása. A málnásfürdői Olt-pallónál leszállt, nekivágott az erdei ösvénynek. Györgydeák Zenóbia nyolc éve végzett a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző Főiskolán, azóta tanít, az utóbbi négy évben Zalánpatakon. Az iskolaigazgatói, osztályfőnöki, tanítói, szertárosi és gondnoki tisztséget egy személyben betöltő törékeny lány azon csodálkozik, hogy más miért csodálkozik, amiért ő ezt a csendes kicsi falut választotta. „Anyai nagyapám és édesanyám is itt kezdte pedagógusi pályáját, a szó tényleges és képletes értelmében is visszatértem a gyökerekhez” – magyarázza Zenóbia.
Kicsi hely, nagy kihívás
Csakhogy Zalánpatak az az Isten háta mögötti kicsi falu, ahova senki sem kívánkozik. Pedagógusnak semmiképp, legfeljebb nyaranta kirándulni, vagy telente szilveszterezni egy-egy kibérelt üres házikóba. Merthogy Zalánpatak a maga elöregedő 130 lakójával és magára hagyatottságával a Székelyföld egyik legkisebb és legeldugottabb faluja. Az okmányilag először a tizenhetedik században említett falut üvegfúvó művesek alapították és népesítették be, s választásuk helyes voltát igazolja, hogy a brassói Fekete templom ablaküvegeinek egy részét is ők gyártották. Volt tehát megélhetés. Aztán ez az ipar lassan megszűnt, a ma itt élők háztáji gazdálkodásból és erdei munkából éldegélnek.
A falu közigazgatásilag a nemrég önállósult Málnás községhez tartozik. Ha az embernek a község központjában akad dolga, a hegyen keresztül néhány kilométernyi gyalogutat, vagy Szárazajta és Nagybacon érintésével több, mint harminc kilométeres kerülőt kell megtennie. Ilyen körülmények között Györgydeák Zenóbiát szülei minden szeptemberben felcsomagolják, és beköltöztetik a zalánpataki nagyszülői házba, ahonnan csak a következő év júniusában, az iskolai év végén megy ismét haza Kézdivásárhelyre.
A karácsonyi és a húsvéti szünetet is otthon szokta tölteni az övéi körében, egyébiránt nincs más, csak Zalánpatak. Olyan is előfordult már, hogy egyedül kellett fát hoznia az erdőről, ha nem akart a fűtetlen házban fagyoskodni. „Unalomra nem panaszkodhatok, mert a gyermekek tanítása, a következő napra való felkészülés bőven ad munkát. Nem tagadom, hogy amikor hazamegyek Kézdivásárhelyre, elsírom a bánatom édesanyámnak. Vagy a zalánpataki házban, egyedül…” – meséli a tanítónő. És azt sem tagadja, hogy néha hiányzik „egy kis zaj”, buli a fiatalokkal. Ilyenkor két választása van: CD-ről hallgat valami jó kis zenét, vagy valamelyik hétvégén mégis hazaruccan Kézdire. „Néha itt, a faluban összeülünk egy-egy fiatal anyukával, és elbeszélgetünk erről-arról. Fiúk? Senkit sem szeretnék megsérteni, és nem is akarok általánosítani, de többnyire csak a futballról és az italozásról lehetne velük szót váltani…” – mondja. Meddig bírja még? Azt mondja, az új iskolaépület elkészültét mindenképp megvárja. S hozzáteszi, hogy a tananyag mellett egyéb elfoglaltságot is kitaláltak a gyermekekkel. Velük, és néhány falubeli fiatallal különféle alkalmakra, így például minden március 15-én műsort mutatnak be.
Életet hoztak
A kultúrmunkát jelentős módon megkönnyíti, hogy tavaly ősszel felavatták, majd néhány hétre rá a baróti Kelekótya együttessel fel is „szentelték” a falu teljesen felújított parányi kultúrotthonát. Préda Jenő bácsi ki is használta az alkalmat, és Kós Kati hegedűjét kölcsönkérve rázendített előbb egy lassú, majd a hangszer és az ujjak bemelegítése után egy friss csárdásra. Nosza, ketten-hárman táncra is perdültek, szempillantás alatt megtelt tartalommal a forma, mondogatták is a helybéliek, hogy a választási kampánygyűléseket leszámítva ejsze évtizedek óta nem volt élet ebben a kicsi lakban.
Györgydeák Zenóbia azt mondja, egyetlen nagy és zajos helység, vagy iskola sem vonzza. Egyelőre semmiképp. Hét kis tanítványa közül hárman a második osztályba járnak, ketten a harmadikba, és szintén ketten negyedikbe. Elsős nincs. A negyedik osztályt elvégzők rendszerint a szomszédos, négy-öt kilométerre lévő Szárazajtán folytatják a tanulást, de azért van, aki lemarad. A szülőknek ugyanis nem mindegyike engedheti meg magának az ingáztatást, télen, hóban-fagyban pedig felnőttnek is nehéz keresztülvágni az erdei úton, hát még kicsi gyermeknek. Autó pedig egy-kettő ha van a faluban.
A nyolcadik osztály elvégzése után azonban már ritka az a zalánpataki gyermek, aki valamelyik középiskolában tanul tovább. Kell a munkáskéz, hiszen az erdő kellős közepén nehéz a megélhetés. A kevéske szántóföldre és a jószágra úgy kell vigyáznia, mint szeme fényére, mert bizony volt, hogy a vadak megcsúfolták a krumplit és kukoricatermést, de még juhot, disznót és tehenet is.
Az óvodában öt gyermek van, ők éneklik az „elvesztettem zsebkendőmet” Gáll Mária Tünde óvónő irányításával. Ketten ősztől kezdik az iskolát, kettőnek pedig az oviban maradása bizonytalan, a szülők ugyanis pásztorkodásból élnek, ami nomád életmódot feltételez. A faluban nincs csecsemő, egyetlen várandós anyukát tartanak számon, 2007 őszétől Zalánpatakon így egyetlen gyermek lesz az óvodában, majd jó darabig egy sem. S utána ki tudja…
Erdélyi mintát teremtenek
A helybéliek úgy számolják, négy-öt év múlva a mai iskolások is végeznek, és ott áll majd üresen a most épülő vadonatúj, kétszintes épület. „De ez nem azt jelenti, hogy örökre így lesz” – szögezi le Kovászna megye főtanfelügyelője. Keresztély Irma szerint a népesedési mutatók irányvonalától függetlenül Háromszéken egyetlen óvodát és iskolát sem zárnak be, és a tervbe vettek mindenikét felépítik. Úgy véli, a nyugati mintára létrehozott községi iskolaközpontokat természetesen tovább kell erősíteni, de egyetlen falusi elemi iskoláról sem szabad lemondani. „Erdélyben ugyanis nem lehet egy az egyben alkalmazni a nyugati mintákat. Az Ausztriában hagyományossá vált ingáztatási rendszert sem lehet teljes mértékben átültetni Erdélybe, ahol a falu akkor marad fenn, ha a templom és az iskola működik. Talán közhelyszerűen cseng a társadalom e két alapintézményének emlegetése, de nekünk erre a kettőre kell építenünk” – magyarázza a megyei főtanfelügyelő.
Keresztély Irma szerint nem a mának, hanem a holnapnak, sőt, a holnaputánnak kell felépíteni a folytonosságot biztosító intézményrendszert. „Egyáltalán nem biztos, hogy a ma külföldre kényszerülő fiatalok nem jönnek haza szüleik, nagyszüleik falujába, és az sem biztos, hogy a mai demográfiai mutatók mindig ilyenek maradnak” – indokolja a hosszú távon való gondolkodást Keresztély Irma. És minden is helységet meg kell menteni.