2011. február 11., 10:192011. február 11., 10:19
Szilágyi Regina, a darab rendezője elmondta, ez a második olyan előadás az ő irányítása alatt, amely a felnőtté válás alapvető problémáit feszegeti. „Emellett természetesen sok egyébről is szól a darab. Például arról is, milyen embernek lenni az állatok társadalmában, illetve milyen idegennek lenni valahol” – fogalmazott a rendező, aki szerint a zenés játékból az is kiderülhet a nézők számára, hogy nem is olyan rossz hely az állatok világa. „Gyermekkorom kedvenc zenés játéka ez, és örültem a felkérésnek, de töredelmesen bevallom, kicsit féltem is a kihívástól. Szerencsére a társulat is nagyon kedveli a darabot, és így nem volt nehéz a munka, amely mintegy öt hétig tartott” – tette hozzá Szilágyi.
A rendező azt is fontosnak tartotta kiemelni, Maugli felnőtté válási történetének feldolgozásai általában azzal végződnek, hogy a farkasok között szocializálódott fiút visszafogadják az emberek. A darab eredeti szövege azonban azt erősíti, és Szilágyi darabja is ahhoz a koncepcióhoz ragaszkodik, hogy nem biztos, hogy olyan jó embernek lenni, és inkább eltávolodik az emberi társadalomtól. „Persze a darabnak boldog vége van, és a szerelem mindent helyretesz, de azért egzisztenciális kérdésekre is keresi a választ, a zárójelenetben ugyanis Maugli azt kérdezi: Ki vagyok én?” – mosolyodott el a művész.
Keresztes Attila, a partiumi társulat művészeti vezetője szerint a darab korosztálytól függetlenül megtekinthető. „Azt gondolom, generációk kedvenc darabja, és eddig mindenütt sikere volt, rengeteg színházban bemutatták már a magyar nyelvterületen is. Csodája, hogy tartalmas, igényes szórakozást kínál az egész családnak, sőt még a nagyszülőket is el lehet hívni rá” – véli Keresztes. A szatmári előadásban az egész társulat játszik, és egy színész több karaktert is megelevenít. A dzsungel könyve egyébként az utóbbi két évtized legsikeresebb magyar musicalje, szövegét Rudyard Kipling azonos című regénye alapján Békés Pál, zenéjét Dés László, dalszövegeit pedig Geszti Péter írta.
A szatmári előadás főbb szerepeiben Galló Ernő, Vencz Stella, Péter Attila-Zsolt, Nagy Csongor-Zsolt, Nagy Antal, Bessenyei István, Rappert Gábor, Varga Andrea, Nagy Orbán, Gaál Gyula, Némethy Zsuzsa, Csiki Orsolya, Bándi Johanna, Laczkó Tekla, Gál Ágnes, Bandura Tibor, Nagy Anikó, Nagy Tamás, Schvartzkopf Adriana, Koncz Balázs m. v. és Fábry Koppány m. v. látható. A dzsungeldíszleteket Cristian Gătina tervezte, a szereplők jelmezét Bodor Judit készítette, a táncok koreográfusa Gabriela Tănase volt, Budean Mihály Judit pedig zenei vezetőként segítette a rendezőt.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.