Szeptember 10-én Madách Imre Az ember tragédiája című művének az átiratát láthatják az Árkádia Színpadon
Fotó: Csatlós Lóránt
Miniévadot tart szeptember első két hetében a nagyváradi Szigligeti Színház, amelynek három társulata színre viszi a 2020-2021-es évadban bemutatott valamennyi új produkcióját – közölte hétfőn a teátrum.
2021. augusztus 09., 15:212021. augusztus 09., 15:21
A Szigligeti Színházhoz tartozik a prózai színházként működő Szigligeti Társulat, a bábszínházként működő Lilliput Társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes.
Szeptember 4-én ugyanezen a helyszínen viszik színre a Szigligeti Társulat Főnixterv című, improvizációkra épített előadását is. Szeptember 5-én A tigris című ál-dokumentumszínházi vígjátékot tekinthetik meg a nézők a Bodega Kávéházban.
A miniévad programja szeptember 8-án a János vitéz című táncszínházi mesejátékkal folytatódik, ezt szeptember 9-én a Nagyvárad Táncegyüttes Vuk című családi táncszínházi előadása követi. Szeptember 10-én Madách Imre Az ember tragédiája című művének az átiratát láthatják az Árkádia Színpadon, szeptember 11-én pedig William Shakespeare leghíresebb drámáját, a Hamletet. Szeptember 12-én a Lilliput Társulat tűzi műsorára A négyballábas kisegér című bábelőadást.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.
A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
szóljon hozzá!