A „független filmes Oscart” is megkapta a Saul fia

Nemes Jeles László Saul fia című filmje nyerte el helyi idő szerint szombaton a független filmek Oscarjaként emlegetett, Los Angeles-i Independent Spirit Awards díjat a legjobb külföldi film kategóriában.

Hírösszefoglaló

2016. február 28., 16:052016. február 28., 16:05

A rangos díjat magyar film most kapta meg először, esélyesei között is utoljára 1990-ben jegyeztek magyar vonatkozású alkotást: Szabó István Hanussen című filmje került az öt jelölt közé a legjobb külföldi film mezőnyében. Ebben a kategóriában idén a Saul fia mellett a Csajkor című francia, az Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről című svéd, a Mustang című török, valamint A kígyó ölelése című kolumbiai alkotás versengett – emlékeztetett a szervezők által kiadott közlemény.

Utóbbi kettő Nemes Jeles László holokausztfilmjéhez – amelyben a kolozsvári Molnár Levente is szerepel – hasonlóan a hétő hajnalban kiosztandó Oscar-díjra is esélyes a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában. Az Independent Spirit Awards hasonló díját az elmúlt években az Ida (Pawel Pawlikowski) című lengyel, az Adél élete (Abdellatif Kechiche) és a Szerelem (Michael Haneke) című francia, a Nader és Simin – Egy elválás története (Asghar Farhadi) című iráni és A király beszéde (Tom Hopper) című brit film nyerte el.

A legjobb filmnek járó díjat idén a Spotlight – Egy nyomozás részletei című amerikai dráma alkotói vehették át az Independent Spirit Awards díjkiosztóján. Tom McCarthy filmjében a Boston Globe tényfeltáró újságírói kutatnak katolikus papok szexuális zaklatási ügyei után. A mű a legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb vágás díját, valamint a Robert Altman rendezőről elnevezett elismerést is bezsebelhette.

Az Independent Spirit Awards zsűrije Brie Larsonnak ítélte a legjobb női főszereplő díját A szoba című filmben nyújtott alakításáért, a legjobb színésznek járó elismerést pedig Abraham Attah vehette át a Beasts of No Nation című háborús dráma főszereplőjének megformálásáért. Ugyancsak a gyerekkatonákról szóló filmben nyújtott kiemelkedő teljesítményéért vihette haza a legjobb férfi mellékszereplő díját Idris Elba.

Legjobb női mellékszereplőként Mya Taylort díjazták Tangerine című, transznemű Los Angeles-i szexmunkásokról szóló filmben nyújtott alakításáért. A hagyományosan az Oscar-díjak előtt kiosztott Independent Spirit Awards független filmes díjakat idén 31. alkalommal adták át Los Angelesben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten
2025. július 14., hétfő

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről

Horváth Hunor, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új igazgatója örül, hogy lehetősége nyílik bekapcsolódni Temesvár életébe, és annak is, hogy színházi alkotóként most először magyar nyelven dolgozhat.

Legyen a színház a város kulturális központja – Horváth Hunor, a temesvári magyar társulat új igazgatója terveiről
2025. július 13., vasárnap

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat

A Szent Anna-tó körül szervezett, 35 éve kezdeményezett AnnART Nemzetközi Performansz Fesztiválokat idézik meg július 24-én és 25-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.

Élő téka: felidézik a Szent Anna-tó körüli nemzetközi performansz fesztiválokat
2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére