21. századi reneszánsz Kolozsváron

Kortárs magyarországi képzőművészek munkáinak ad otthont Kolozsváron a Bánffy-palota: a Filep Sándor, Horváth Lajos, Kádár Tibor és Ughy István Tibor festményeiből és grafikáiból, illetve Dienes Attila és Párkányi Raab Péter szobraiból összeállított kiállítás szerdán nyílt meg a Szépművészeti Múzeum három termében.

2009. május 08., 12:062009. május 08., 12:06

Mint azt Németh Júlia műkritikus köszöntőjében elmondta: a mostanihoz hasonló nagyszabású, és kiváló minőségű anyagokat felvonultató kiállításra régóta nem volt példa a kincses városban. A hat (köztük három erdélyi származású) művész 2004 óta f-csoport (figuratív csoport) néven működik együtt: alkotásaikban a figuralitás újrafelfedezésével, újfajta, hiteles látásmód megteremtésével kísérleteznek, anélkül, hogy éles határt vonnának figuralitás és non-figuralitás között.

„Bár művészetüket alapvetően a figuralitás határozza meg, az f-csoport alkotásaiban és filozófiájában szélsőséges konzervativizmusnak nincs helye. A művészetük ízig-vérig modern, de olyan módon, hogy a tartalom és a forma egységéből adódó harmóniát árasztja magából, így az alkotások lélektől lélekig ható üzenetté válnak” – vélekedett Németh Júlia, aki szerint a marosvásárhelyi Dienes Attila, a kolozsvári Kádár Tibor és a székelykeresztúri Ughy István Tibor műveinek hangulatára és a bennük megfogalmazott társadalomkritikára az erdélyi életérzés is rányomta bélyegét, és ezt a tapasztalatot a művészek világszínvonalú munkákban közvetítik.

A kiállítás fővédnöke, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul elmondta: véleménye szerint erőteljesebb ösztönzésre van szükség a kortárs magyarországi képzőművészet romániai és a romániai művészek magyarországi bemutatásának érdekében, hiszen a képzőművészeti alkotások megismertetése a kulturális hídverésnek az a formája, amely a nyelv ismerete nélkül is összeköthet nemzeteket. A Veszprém és Pápa városok önkormányzataival való együttműködés révén összeállított tárlat május végéig lesz látható Kolozsváron, ezt követően Csíkszeredába és Sepsiszentgyörgyre utaznak tovább a műalkotások.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken
2025. április 27., vasárnap

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést

A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.

Önálló szakká fejlesztenék a BBTE-n az államilag akkreditált magyar népzene és népi ének egyetemi képzést