Erdővidék: „Végre megértük, hogy ránk is gondoltak, reméljük, hogy többé nem esünk ki a szórásból” – mondták szerdán este Középajtán többen is, amikor a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület (GMKE) szervezésében zajló XV. Erdővidék Közművelődési Napok alkalmából a faluba először jutottak el a rendezvénysorozat eseményei.
Torinóban vendégszerepel a kolozsvári színház
A Tompa Gábor rendezte Hosszú péntek című előadással vesz részt a Kolozsvári Magyar Állami Színház az Európai Színházi Unió Fesztiválján, amely október 23–december 31. között zajlik az olaszországi Torinóban. A szervező Teatro Stabile szerint az idei 16. kiadás lesz az Európai Színházi Unió legnagyobb fesztiválja, melyen 9 ország 15 színháza vesz részt. A szemlét jövőre közösen szervezi a...
Vuk, folytatásban
December 20-ára készül el A kis Vuk, a 3D-s animációs filmet várhatóan karácsony és szilveszter között mutatják be. Gát György rendező-producer elmondta, az „utolsó simításokat” végzik, most készülnek a színes kópiák. Fekete István regényéből, a Vukból az 1980-as évek elején készített rajzfilmet Dargay Attila. A Gát György által vezetett alkotógárda Vuk fiáról, kis Vukról készít egész estés komputer-animációs filmet. A...
Gyermekversek Tompa Gábortól és Markó Bélától.
Nem kimondottan célközönség gyűlt össze a Kolozsvári Állami Magyar Színház előcsarnokában annak a három gyermekvers-kötetnek a bemutatójára, amelyen Tompa Gábor nem rendező-színházigazgatóként volt jelen, mint ahogy Markó Béla sem politikusként érkezett a találkozóra.
Marcello Materassi firenzei fotóművész, a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség kitüntetett művésze Máramaros archaikus vidékét dokumentáló szociofotó-kiállítása nyílt meg a csíkszeredai Golden Galleryben szerdán este. Balási Csabának, a galéria tulajdonosának hazai és magyarországi, osztrák és japán alkotók után olasz művészt sikerült a városba invitálnia.
Végéhez közeledik Bukarestben az Országos Színházi Fesztivál.
Utolsó napjait éli Bukarestben az Országos Színházi Fesztivál. Az idén tizenhetedik alkalommal megrendezett szemlére Marina Constantinescu fesztiváligazgató, egyszemélyes válogató 57 előadást, 25 rendező munkáját hívta meg.
Kolozsvárt bemutató, gyerekeknek ajánlott könyv jelent meg a Koinónia kiadó gondozásában.
Időutazást ígérnek olvasóiknak a Kincses képeskönyv – Kolozsvár szerzői, a Koinónia kiadó gondozásában frissen megjelent kötetet hétfőn este mutatták be a kolozsvári Győzelem mozi kávézójában.
Turnét zár a húszéves Pipacsok együttes
Székhelyén, a székelykeresztúri művelődési házban lép fel ma 19 órakor a Pipacsok Néptáncegyüttes, a csapat november 9-étől Erdély több városában adta elő a Paraszt Dekameron című táncjátékot. A Nagy Olga-gyűjtés nyomán, Dimény Levente és László Csaba rendezésében létrejött produkciót Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen adták elő a napokban, egy hónapja pedig...
Interjú Cakó Ferenc animációsfilm-rendezővel, grafikussal, a homokanimáció mesterével.
Cannes-i animációs fődíj, berlini Aranymedve, Oscar-jelölés és elismerések Annecyből, Kecskemétről, Uppsalából, valamint az animációs film számos nagy fesztiváljáról.
„Életre keltik” egy Budapesten nyíló kiállítás keretében Blattner Géza, „a modern európai bábjátszás atyjának” figuráit. A magyar tudomány ünnepe alkalmából november 15-én nyíló tárlat a művész lenyűgözően összetett életművét tárja a közönség elé.
Székelyudvarhely – Neves külföldi és hazai együttesek és szólisták fellépésével egy héten keresztül zajlik a Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál. Az ötödik alkalommal megrendezett komolyzenei esemény a világhírű előadó, a Bălănescu-kvartett koncertjével indult vasárnap.
Erdővidék – A moldvai csángómagyarok története, néprajza és élete központi és kiemelt témája a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület szervezésében ma kezdődő XV. Erdővidéki Közművelődési Napoknak.
Tolvajkézen a Riefenstahl-hagyaték
Elloptak 250 fényképet Leni Riefenstahl német filmrendező és fotográfus hagyatékából. A tolvaj által okozott kár – aki egyéb műtárgyak mellett elvitte Elliott Erwitt amerikai fotográfus 300 felvételét is – meghaladja a 3 millió eurót. A rendőrség szerint az eltulajdonított fotók katalogizált és számozott példányok, s így nem értékesíthetőek a műkincspiacon. Riefenstahl, aki 2003-ban, 101 éves korában halt meg, a...
Fókuszban a gyűjtemény 1-2-3 címmel nyílik kiállítás november 15-én a budapesti Ludwig Kortárs Művészeti Múzeumban. A múzeum mintegy ötszáz művet számláló anyagából csaknem háromszáz alkotás szerepel a kiállításon.
„Ha nincs is túl nagy érdeklődés a műkedvelő színjátszók találkozója iránt, mégis fontos megszervezni a fórumot: számos olyan település van, ahol nem működik, illetve ahová nem jut el hivatásos társulat” – jelentette ki Kolcsár Béla, a gyergyószentmiklósi Művelődési Központ művészeti igazgatója a 14. Műkedvelő Színjátszók Találkozóján.