Erdővidék Múzeumának bővítését tervezi az intézmény vezetősége, hiszen megalakulásakor a múzeum kénytelen volt mindössze 200 négyzetméteren berendezkedni. Az is szükségessé teszi az építkezést, hogy Erdővidék Múzeumába kerül majd a Baróthoz közeli Felsőrákoson júliusban előkerült masztodoncsontváz.
Több mint 3 millió fontért – mintegy 15 és fél millió lejért – kelt el egy ezeréves, a Közel-Keletről származó hegyikristály kancsó a londoni Christie’s aukciós ház iszlám műtárgyakat felvonultató árverésén.
Háromperces kolozsvári történetek
A kolozsvári Győzelem (Victoria) moziban pénteken kerülnek közönség elé azok a nagyon rövid filmek, amelyeket fiatal román, magyar, francia és német alkotók készítettek a szeptember 29-én kezdődött, a kolozsvári Német és Francia Kulturális Központ által szervezett tíznapos műhelymunka során. A négy ország filmszakos diákjaiból verbuválódott tizenkét fős csapat munkáját más-más nemzetiségű szakemberek...
Jean-Marie Gustave Le Clézio az irodalmi Nobel-díj idei kitüntetettje. Az elismerést tegnap odaítélő svéd királyi akadémia indoklásában az „új kiindulási pontok, költői kalandok, érzéki extázis szerzőjének, az uralkodó civilizáció feletti és alatti emberség kutatójának” nevezte a 68 éves francia írót, a Terra Amata szerzőjét.
Vasárnap délután öt órától színházi ősbemutatóra várják a vásárhelyi közönséget. Király Kinga Júlia A szerencse fia című mesejátékával sorozatot indítana el a Tompa Miklós Társulat.
Négynapos kortárs színházi találkozó házigazdája vasárnaptól a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. „Kortárs román és magyar drámák seregszemléje a dráMA, hiánypótló rendezvény, amellyel ösztönözni szeretnénk a román szerzők magyar nyelvű, illetve magyar szerzők román nyelvű előadásainak létrehozását.
A hazai színpadokon kevésbé ismert műfaj, a krimi-vígjáték kap teret a Szatmárnémeti Északi Színház deszkáin: holnap 19 órakor Robert Thomas 8 nő című darabját mutatja be a Harag György Társulat. Az előadást Kincses Elemér marosvásárhelyi rendező vitte színre Czintos József, a társulat igazgatójának felkérésére.
Dzsesszmuzsikától lesz hangos öt napon és öt éjszakán át a kincses város: október 15–19. között második alkalommal rendezik meg Kolozsváron a Transilvania Jazz Festivalt. A koncertek mellett mesterkurzusokat, műhelyeket és jamsessionokat is ígérő zenei eseményre ezúttal is a műfaj számos elismert külföldi és hazai előadóját várják.
Új csatornával bővül a román közszolgálati televízió (RTV) országos szórású kínálata: az RTV3 nevű adó pénteken este 8 órától jelentkezik először a képernyőkön egy magazinműsorral, melyben az RTV területi stúdióinak igazgatói ismertetik elképzeléseiket az új adóról.
Ádám Gyula csíkszeredai fotós kilencedmagával táborozott a szilvájáról híres székelyföldi Oroszhegyen. A 16 éve zajló találkák többet jelentenek szakmai vagy művészeti fórumnál: a művészek fényképeken igyekeznek menteni a pusztuló falvak értékeit.
Történelmi, irodalom- és művészettörténeti, valamint néprajz- és könyvtártudományi előadásokat hallgathatnak az érdeklődők az Erdély reneszánsza címmel ma kezdődő négynapos kolozsvári konferencián.
A Kolozsvári Magyar Opera október 28-án mutatja be egy elfeledett olasz szerző, Ciro Pinsuti Mátyás király című művét. A 120 éve elhunyt mester Verdi kortársa volt. Mattia Corvino című operáját 1877-ben a milánói Scalában mutatták be.
Szakmai és közönségsikerrel zárult Gyergyószentmiklóson a második dance.movement.theatre mozgásszínházi fesztivál, Bozsik Yvette Sárga tapétáját és Lajkó Félix virtuóz koncertjét imádták a fesztiválozók.
Kerttörténeti könyvbemutatóval, kiállításmegnyitóval és reneszánsz koncerttel emlékeztek Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulójára a csíkszeredai Mikó-várban.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum felújításához szükséges, több millió eurós összeget igyekszik pályázati úton előteremteni az intézmény vezetősége. Vargha Mihály igazgató lapunk érdeklődésére elmondta, jó néhány éve dolgoznak az átfogó projekten.
Életműdíjjal tüntették ki Dávid Gyula írót, szerkesztőt, irodalomtörténészt a hétvégén tartott VI. Szárhegyi Írótáborban. Amint a helyszínen elhangzott, keresve sem lehetett volna találóbb helyszínt választani a kitüntetés átadásához, hiszen Dávid Gyula egyik vezéregyénisége és főszervezője volt 1980-ban az első szárhegyi írótalálkozónak.
A tavaly elhunyt Szabó Magda Kossuth-díjas író emléke előtt tiszteleg Debrecen: egykori iskolájában, a Dóczyban felavatták emlékszobáját, azt a szobát pedig, ahol debreceni tartózkodásai idején többször lakott, Szabó Magda Szalonnak nevezték el.