A tavaly nyáron feltárt őselefánt-csontváz kiállítása számára alkalmas épületszárny felépítését tekinti a 2010-es év legfontosabb feladatának az Erdővidéki Múzeum – közölte Demeter László múzeumigazgató.
A luxemburgi Pizzicato magazin januári száma Excellentia-díjban részesíti a Bartók Új Sorozatban nemrég megjelent, a zeneszerző öszszes vonósnégyesét tartalmazó albumot.
Januárban három város mutatkozik be Európa 2010-es kulturális fővárosaként: a németországi Ruhr-vidéken található Essen, a dél-magyarországi Pécs, valamint a Boszporusz két partján fekvő Isztambul.
December 30-án este 7 órától újra használatba veszik a Szatmárnémeti Északi Színház zenekari árkát, ugyanis a teátrum Harag György Társulata Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét mutatja be.
Január első hetében újra meghirdeti a nagykárolyi SAY-YES Alapítvány a Maturus elnevezésű versenyét. A díjat már 13 éve osztják ki két-két érettségiző diáknak, akiket ezzel ismer el közösségük kiemelkedő iskolán kívüli tevékenységükért. A fiatal tehetségek egész évben készülnek a megmérettetésre, amelynek ünnepélyes díjkiosztójára minden év novemberében kerül sor. A tehetséges érettségizőket jutalmazó Maturus-díj jelentős pénzösszeggel...
A romániai fotográfia hónapjának nyilvánította januárt a Romániai Fotóművészek Szövetsége. Az ez alkalomból szervezett rendezvénysorozat január 11-én nyílik meg hivatalosan Bukarestben, a Romániai Kereskedelmi és Iparkamara székházában. A dátum nem véletlen, ezt a napot jelölte ki ugyanis az országos szövetség a romániai fotográfia napjává, mégpedig azért, mert 1812-ben ezen a napon született Szathmáry Pap Károly festőművész, aki 1844-ben Bukarestben...
Rövid székelyföldi turnéra indul 2010 elején a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata: január 5-én Csíkszeredában, 6-án pedig Székelyudvarhelyen mutatja be a Beaumarchais világhírű darabja nyomán készült Figaro házassága avagy Bolond 1 őrült nap!!! című előadását. A produkció az elmúlt színházi évadban Zakariás Zalán rendezésében készült a Tamási Áron Színház és a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház együttműködésének...
"Élő kiállító-felületen" - 20 egyetemista nyakában tekinthették meg a járókelők Sorin Lupşa fényképeit tegnap Bukarestben az Egyetem téren. A fényképész az1989-es forradalom idején készített munkái mellett azokat az idén készített képeit mutatta be, melyeket ugyanazokon a helyszíneken készített 20 évvel a történtek után. "A 89-ben készült képek fekete-fehérek, az idén készültek színesek. Ez mindent elmond" - fogalmazott az alkotó, aki a forradalom...
Három részben, december 28-án és 29-én, valamint január 4-én sugározza a Román Televízió magyar adása az egykori és jelenlegi szerkesztők részvételével, Csíkszeredában tartott ünnepség fontosabb momentumait. A romániai magyar televíziózás indulása 1969. november 23-ára tehető, akkor közvetített először a román országos tévéadó magyar nyelvű műsort.
A Fabatka együttes 10 éves születésnapi koncertjére kerül sor a Tamási Áron Színház kamaratermében december 29-én, kedd este fél kilenckor. Ezt megelőzően az Égvilág zenekar gyerekműsorát tekinthetik meg az érdeklődők.
A Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata színházi bemutatóval köszönti az újévet. Az idei szilveszteri produkció rendhagyó vállalkozás, ugyanis a társulat minden tagjának részvételével, közös alkotási folyamat eredményeként jött létre.
Több mint kétmillió forint értékben két művészeti pályázatot hirdet a Párizsi Magyar és a budapesti Francia Intézet, valamint a Nemzeti Kulturális Alap. A Contact promte elnevezésű pályázatra olyan installációkkal lehet jelentkezni, amelynek segítségével két fizikailag távol eső térben - a budapesti és a párizsi intézetben - egy időben jelen levő látogatók egymással kapcsolatba léphetnek, áthidalva az esetleges nyelvi nehézségeket.
Valahogy olyan a stop-motion film, mint amikor az ember babákkal játszik. Minden megfogható, valóságos benne, anyaga van, tömege, mélysége, élete, még akkor is, ha a mozgás csak illúzió, és persze a szereplők és a helyszínek sem valósághűek.
A Rendőr, melléknév (Poliţist, adjectiv) című román film nyerte el idén a 15. alkalommal megrendezett Artvini Filmfesztivál fődíját. A Corneliu Porumboiu rendezte alkotás tíz ország tíz filmje közül bizonyult a legjobbnak a december 11–17. között megrendezett törökországi filmszemlén.
A Csárdáskirálynővel ünnepel a szatmári színház szilveszterkor. A rendkívül költséges művet a színház színészei adják elő, akik eddig nem játszottak operettben.
Audrey Hepburn kedvelt filmjeivel, népszerű családi mozikkal és friss ismeretterjesztő munkákkal várja az ünnep napjaiban nézőit a köztévé.
A klasszikus filmek kedvelőinek igazi ajándék lehet az m1 karácsonyi válogatása a 80 éve született színészlegenda, Audrey Hepburn filmjeiből.
Klein Judit és Hegedűs István, a Magyar Televízió Közéleti Főszerkesztőségének munkatársa vehette át idén a budapesti Román Kulturális Intézet jubileumi médiadíját.