2010. január 21., 09:472010. január 21., 09:47
A műsorból sok minden kiderül egy korszak szellemi életéről: mit tiltottak, mit tettek indexre, a hatalom mit tűrt, mit zárolt, mit zúzott be és mit vont vissza.
Az Indexre téve stúdióbeszélgetések, filmbejátszások – és persze érintett vendégek segítségével idézi fel a betiltott műalkotások és alkotóik sorsát, arra is keresve a választ, hogy ki lehet-e törölni a kulturális emlékezetből bizonyos darabokat. A sorozat önálló részt szentel majd a betiltott folyóiratoknak, a színháznak, drámairodalomnak – a határon túli vonatkozásokat is bemutatva. Az is kiderül, hogyan próbálta kontroll alatt tartani a kultúrpolitika a sokszor tüntetésszerű vastapsot.
A január 22-én, 20.20-kor kezdődő első adásból a nézők annak a hatalomnak a működésébe nyerhetnek betekintést, amely évtizedeken keresztül félt egy zsarnok királyról szóló mesefilmtől (Banovich Tamás: Az eltüsszentett birodalom), annyira, hogy újra és újra betiltotta. És milyen lehetett az a hatalom, amely betiltott szót, festményt, szobrot, filmet, színházi előadást, zenét, alkotót?
A Duna Televízió ötrészes sorozata neves meghívottjai közreműködésével idézi fel a magyar művészeti, szellemi élet tiltott zónáját. Az első adás vendége Szörényi László irodalomtörténész, Bródy János zeneszerző-szövegíró, Szakolczai Lajos és Szabó G. Zoltán irodalomtörténész, a műsorvezető Szikszai Rémusz.
Az Indexre téve adásai:
január 22., péntek 21.20,
január 28., csütörtök 23.15,
február 5., péntek 22.00,
február 12., péntek 21.50. (az 5. rész időpontját később közli a Duna Televízió).
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.