2011. szeptember 05., 09:112011. szeptember 05., 09:11
Keresztes Attila művészeti vezető szerint kiegyensúlyozott évadterv összeállítására törekedtek, amelyben a klasszikusoktól a gyerekdarabokon át a vígjátékokig minden műfaj megtalálható. Elmondta: várhatóan az évad legszínvonalasabb előadása Füst Milán Boldogtalanok című darabja lesz, amelyet az egyik legelismertebb román színházi szakember, Radu Afrim rendez majd. A társulat személyi változásaira való tekintettel kifejtette: igen sajnálatos, hogy két fiatal színészüket, Nagy Antalt és Csíki Orsolyát nem láthatja játszani idén a szatmári közönség, ugyanis kinn maradtak Angliában, mivel ott kétkezi munkával megkeresik két és fél nap alatt azt a pénzt, amennyit a színháznál egy egész havi munkáért kapnak. Érkezett továbbá egy új színész, Boros Csaba, egy új rendező, Balogh Attila, valamint egy teatrológus, Bessenyei Gedő István.
Újságírói kérdésre a színház vezetői elmondták: azért annyira kicsik a fizetések a szatmárnémeti színháznál, mert 2008 előtt, amikor lehetett volna emelni a béreket, nem tett ez irányú lépéseket sem a színház vezetősége, sem a fenntartó, a megyei tanács. Három éve pedig be vannak fagyasztva a bérek. Országos viszonylatban egyébként a szatmári színháznál a legalacsonyabbak a fizetések – az emberek több mint háromnegyede 1000 lej alatt keres, és van olyan is, akinek 500 lej körül van fizetése.
A 2011–2012-es évadban a következő darabokat viszik színre: Füst Milán: Boldogtalanok (rendező: Radu Afrim), Dés – Nemes – Böhm – Horváth – Korcsmáros: Valahol Európában (rendező: Balogh Attila), Fenyő Miklós – Tasnádi István: Made in Hungária (rendező: Szilágyi Regina), Rákosi Péter – Bornai Tibor: A mumus (rendező: Szilágyi Regina), William Shakespeare: Szentivánéji álom (rendező: Keresztes Attila), A titok – Nagy Bandó András A kiskalácsai királyság című meseregénye alapján (rendező: Dézsi Szilárd) – a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház előadása, Szigligeti Ede: Liliomfi (rendező: Keresztes Attila) – a Nagyváradi Magyar Színház Szigligeti Társulatának előadása, Ruzzante: Az anconai özvegy (rendező: Keresztes Attila). Felolvasószínház: Petőfi Sándor: A helység kalapácsa (rendező: Galló Ernő). Bábelőadások: Kővé vált királyfi (rendező: Szilágyi Regina), A három kismalac (rendező: Bandura Emese). Felújított darabok: Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté, Fred Ebb – Bob Fosse – John Kander: Chicago, Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A dzsungel könyve, Muszty Bea – Dobay András: A kék csodatorta.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.