Az EU tagállamainak külügyminiszterei arról döntöttek, hogy az uniós biztonság- és védelempolitika keretében EUPM Moldova néven létrehozzák az EU moldovai polgári partnerségi misszióját az ország védelmi képességének megerősítésére.
Lezuhant egy amerikai motorral felszerelt, mintegy százkilós pilóta nélküli repülőgép a Moszkva megyei Noginszk közelében – közölték hétfőn orosz hírügynökségek biztonsági szolgálatokra hivatkozva.
Kína tiszteletben tartja a volt szovjet államok szuverenitását – közölte hétfőn a kínai külügyminisztérium.
Közel harminc román állampolgár kérte a kimenekítését Szudánból – közölte a bukaresti külügyminisztérium.
Európa katonai kiadásai 2022-ben meghaladták a hidegháború végi szintet, a több mint három évtizede legnagyobb növekedést Oroszország ukrajnai inváziója ösztönözte – derült ki egy hétfőn közzétett összehasonlító jelentésből.
Az ukrán hadsereg állásokat létesített a Dnyipro (Dnyeper) folyó bal partján oldalán, Herszon város közelében – jelentette a washingtoni Háborús Tanulmányok Intézete (ISW) orosz katonai bloggerekre hivatkozva.
Franciaország, Ukrajna, Észtország, Lettország és Litvánia megdöbbenését fejezte ki, miután Kína párizsi nagykövete megkérdőjelezte a volt szovjet államok – közöttük Ukrajna – szuverenitását.
Az olasz környezetvédelmi minisztérium külföldre szeretne áttelepíteni barnamedvéket Trentino-Alto Adige régióból, és megkérheti Szlovéniát arra, hogy fogadjon be néhányat – közölte szombaton a szlovén sajtó.
Újabb hároméves ciklusra Brenzovics Lászlót választották a szervezet elnökévé szombaton a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) 33. tisztújító közgyűlésén.
Átadták szombaton a megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő székely kör közösségi házát a Tolna vármegyei Hőgyészen, amelynek létrehozását a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága 80 millió forinttal támogatta.
A pénteken megkötött fegyverszünet után szombatra virradóra újabb összecsapások voltak Szudánban, miközben több ország megkezdte állampolgárainak evakuálását – jelentette a dpa német hírügynökség helyszíni tudósítója.
Nem a NATO bővítése vezetett az ukrajnai háborúhoz, az összefüggés éppen fordított, az orosz elnök, Vlagyimir Putyin háborúja miatt vált szükségessé a szövetség kiterjesztése – jelentette ki Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter pénteken.
Egyelőre fellélegezhet Ionel Arsene, a Neamț megyei közgyűlés korábbi elnöke: az illetékes olasz bíróség elutasította az ügyében a román hatóságok által benyújtott kiadatási kérelmet.
Az orosz erők harci drónokkal támadták csütörtökről péntekre virradó éjszaka az ukrán fővárost és a közép-ukrajnai Poltavai területet.
Az amerikai szankciók által egyaránt sújtott Oroszország és Kuba megérti egymást – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön Havannában.
Egy orosz harci repülőgép „véletlenül” az ukrán határhoz közeli, oroszországi Belgorod város központját bombázta – közölte péntekre virradóra az orosz védelmi minisztérium.
Néhány perccel a felbocsátás után felrobbant első próbarepülésén a világ legnagyobb és legerősebb űrrakétája, a Starship.
A kormány az árak letörése érdekében új eszközt vezet be legkésőbb július 1-jétől: akciók meghirdetésére fogja kötelezni a jelentős árbevétellel rendelkező élelmiszer-kereskedelmi láncokat – közölte a kormányszóvivő.