Fotó: Facebook/European Commission
Az Európai Bizottság különleges bíróság felállítását kezdeményezi az ENSZ támogatásával, hogy kivizsgálják és büntetőeljárás alá vonják az ukrajnai háborúért és a háborúban elkövetett bűncselekményekért felelős embereket – közölte Ursula von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke szerdán.
2022. november 30., 11:222022. november 30., 11:22
Ursula von der Leyen közleményében hangsúlyozta: az Európai Bizottság megkezdi az együttműködést a nemzetközi közösséggel annak érdekében, hogy a lehető legszélesebb körű támogatást szerezzen a különleges bíróság létrehozására. Hozzátette: a testület továbbra is támogatja a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására 2002-ben megalakított hágai központú Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) működését.
– fogalmazott. Kijelentette, Oroszországnak pénzügyileg is fizetnie kell az általa okozott pusztításért. Az Ukrajna által elszenvedett kárt 600 milliárd euróra becsülik – mondta a testület elnöke, majd hozzátette:
Ezzel kapcsolatban közölte, az EU partnerei bevonásával alapot hozna létre az orosz központi banktól zárolt 300 milliárd euró, valamint az orosz nagyvállalkozók unióban tárolt vagyonának befagyasztásából származó 19 milliárd euró kezelésére. A háború befejezését követően, és az uniós szankciók feloldása után az alapot az unió Ukrajna újjáépítését célzó befektetések támogatására fordítaná.
Kedd esti videóüzenetében azt követelte, hogy különleges törvényszék előtt vizsgálják ki az orosz politikai és katonai vezetés felelősségét az ukrajnai háborúért. Ennek érdekében hozzanak létre egy, a náci háborús bűnösöket elszámoltató nürnbergi törvényszékhez hasonló bíróságot.
Az ukrán elnök megjegyezte: Kijev számos országgal és nemzetközi szervezettel működik együtt annak érdekében, hogy „minden orosz gyilkos megkapja a megérdemelt büntetést”.
– fűzte hozzá. Rámutatott: még a Nemzetközi Büntetőbíróság keretei között sincs lehetőség arra, hogy felelősségre vonják Oroszország politikai és katonai vezetését az ukrajnai háború miatt. Hozzátette: éppen ezért mindent megtesznek avégett, hogy létrejöjjön egy különleges törvényszék, amely foglalkozhat a legmagasabb szintek szerepével.
Az ukrán elnök már szeptemberben, az ENSZ Közgyűlése előtt is követelte egy rendkívüli törvényszék felállítását.
Eközben az ukrán vezérkar közölte, hogy az orosz hadsereg kedden újabb csapásokat mért a polgári infrastruktúrára. Összesen 26 légicsapásról és egy rakétatámadásról érkezett hír. A vezérkar egyúttal bírálta, hogy Fehéroroszország továbbra is lehetővé teszi, hogy az oroszok csapásmérésre használják területét és légterét. Zelenszkij elmondta, hogy a fronton nehéz a helyzet, és az oroszok a hatalmas veszteségek ellenére megpróbálnak előrenyomulni Donyeckben, Luhanszkban és Harkivban, miközben délen „készülnek valamire”. Az ukrán elnök szerint az orosz katonai emberveszteségek száma az idei év végéig eléri a százezret, és ebben nincsenek benne a zsoldosok.
,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!