Fotó: Haáz Vince
A COVID-19 világjárvány második éve keményebb lehet, mint az első, különösen az északi féltekén, ahol több fertőző változat terjed – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a Reuters tudósítása szerint.
2021. január 14., 16:122021. január 14., 16:12
Mike Ryan, a WHO vészhelyzeti vezető elemzője egy online rendezvényen elmondta, hogy elérkeztünk a második évbe, amely sokkal nehezebb lehet, ha tekintetbe vesszük a vírus terjedésének dinamikáját és néhány olyan problémát, amelyeket most észlelnek.
A világméretű halálesetek száma megközelíti a 2 milliót a világjárvány kezdete óta, 91,5 millió ember fertőzött. A WHO legutóbbi epidemiológiai közleményéből kiderül, hogy
Ryan azt is hozzátette, hogy az északi féltekén, különösen Európában és Észak-Amerikában, az időjárás is közrejátszik a vírus terjedésében. A hideg, a zárt terekbe kényszerült emberek, nagyobb társadalmi keveredés olyan tényezők kombinációját hozta létre, amelyek növelték a vírus átadásának kockázatát nagyon sok országban.
A WHO egy másik Covid-19-cel foglalkozó vezetője, Maria Van Kerkhove úgy fogalmazott:
A koronavírus új, fertőzőbb változatától való félelmek közepette, amelyet először az Egyesült Királyságban észleltek, de azóta elterjedt az egész világon, az európai kormányok szerdán szigorúbb intézkedéseket jelentettek be a betegség leküzdésére.
Ide tartozik az otthoni munkavégzés és az üzletek bezárása Svájcban, az olaszországi rendkívüli állapot meghosszabbítása és a németországi intézkedések az emberek közötti kapcsolatok csökkentésére. Portugália és Dánia is szigorúbb korlátozásokat jelentett be.
,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
1 hozzászólás