Fotó: Wikimedia Commons
Az Egyesült Államok szerint nincsenek arra utaló jelek, hogy Oroszországból taktikai nukleáris katonai eszközöket szállítottak volna Fehéroroszországba – közölte a washingtoni Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának kommunikációs vezetője hétfőn újságírók előtt.
2023. március 28., 09:342023. március 28., 09:34
John Kirby szerint annak sem látták jelét, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a taktikai nukleáris eszközök fehéroroszországi telepítéséről tett bejelentése olyan döntéssel is járt volna, hogy Oroszország taktikai atomfegyvert szándékozna bevetni Ukrajnában.
John Kirby aggasztónak nevezte az orosz-iráni közeledésről szóló jelentéseket a kiberegyüttműködést tekintve, de megjegyezte, hogy látni kell ennek pontos tartalmát, azt, hogy miként valósulhat meg a gyakorlatban. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok mindent megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa saját nemzetbiztonsági érdekeinek védelmét és érvényre juttatását a Közel-Keleten.
Elmondta azt is, hogy az Egyesült Államok folytatja az Iszlám Állam elleni műveletet, függetlenül a Szíriában történt múlt heti incidenstől, amikor iráni gyártású drón amerikai katonákat sebesített meg és egy szerződéses jogviszonyban álló embert megölt Szíria északkeleti részén egy támaszponton. John Kirby hangsúlyozta, hogy nincs változás az amerikai jelenlétet illetően sem. A támadásért felelősnek tartott, Irán támogatását élvező fegyveres csoportok részéről nem tapasztaltak további támadásokat, de készenlétben vannak, és
– mondta a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője.
Eközben az ukrán vezérkar hétfő esti harctéri helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az orosz erők hétfőn alapvetően három Donyeck megyei településre összpontosították támadó műveleteiket: Bahmutra, Avgyijivkára és Marjinkára.
Az ukrán erők a jelentés szerint a nap folyamán 41 orosz támadást vertek vissza a felsorolt települések környékén. A vezérkar közölte, hogy hétfőn az orosz erők hét légi- és tíz rakétatámadást hajtottak végre, ezen felül több mint 15 alkalommal nyitottak tüzet rakéta-sorozatvetőkkel az ukrán katonák állásaira, és a települések polgári infrastruktúrájára.
A kijevi katonai vezetés arról számolt be, hogy a nap folyamán az ukrán légierő gépei kilenc csapást mértek az orosz hadsereg élőerő- és katonai felszereléseinek koncentrációs területeire, valamint egy csapást egy légvédelmi rakétarendszerére. Az ukrán erők megsemmisítettek egy orosz Orlan-10 típusú drónt. Az ukrán rakéta- és tüzérségi egységek két orosz parancsnoki állást, és egy élőerő-összpontosulást találtak el.
Olekszij Prokugyin, a dél-ukrajnai Herszon megye kormányzója a telegramon arról adott hírt, hogy az orosz hadsereg légierővel és tüzérséggel támadta egész nap Beriszlav városát, aminek következtében az eddigi információk alapján három civil sérült meg.
Hozzátette, hogy a sérültek közül ketten súlyos állapotban vannak.
Tavaly öt év után először fordult elő, hogy több romániai távozott Németországból, mint ahányan odaérkeztek.
,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
szóljon hozzá!