Fotó: Európai Bizottság
Jó hír, hogy több mint 3 év elteltével a koronavírus-járvány végre nem minősül többé globális egészségügyi vészhelyzetnek – írta péntek esti sajtóközleményében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Egészségügyi Világszervezet aznapi bejelentésére reagálva.
2023. május 06., 09:462023. május 06., 09:46
„A világjárvány súlyos áldozatokat követelt az emberektől, társadalmunktól és gazdaságunktól. De a globális, uniós és tagállami szintű határozott fellépésnek, valamint polgáraink rugalmasságának és szolidaritásának köszönhetően sikeresen leküzdöttük” – hangsúlyozta.
Az elnök szerint a járvány során világossá vált, hogy az EU ereje az egységben rejlik, még súlyos egészségügyi válságok esetén is.
„Az európai szolidaritás – az orvosi felszerelések megosztása, a betegek kezelése vagy a polgárok hazatelepítésének elősegítése, valamint gazdaságaink újjáépítése terén – segített abban, hogy közösen védjük meg polgárainkat, és legyőzzük a világjárvány legnehezebb szakaszait” – taglalta.
Mint hangsúlyozta, a járvány ahhoz is hozzájárult, hogy az EU egészségügyi unióvá váljon, jobban felkészüljön a jövőbeli egészségügyi válságokra. Von der Leyen azonban éberségre is intett, felhívva a figyelmet arra, hogy a koronavírus továbbra is egészségügyi fenyegetést jelent.
„A tagállamokkal és az uniós egészségügyi szervekkel együtt folytatnunk kell a megfigyelést és a felügyeletet, biztosítanunk kell a veszélyeztetettek oltását” – emelte ki.
Von der Leyen
„Ha ők nem lettek volna, nem tartanánk ott, ahol ma” – írta az Európai Bizottság elnöke.
Mint ismeretes, Von der Leyen kapcsán felmerült a gyanú, hogy nem a szabályoknak megfelelően járt el a közös uniós vakcinabeszerzés ügyében. 2021-ben a The New York Times írt arról, hogy
Az sms-ekbe azóta sem engedett betekintést, ezért az Európai Parlamenr Covid-bizottsága kezdeményezte a meghallgatását.
A vakcinabeszerzések ügyében az Európai Ügyészség is vizsgálódik.
A WHO pénteken jelentette be, hogy a koronavírus-járványt immár nem minősítik globális egészségügyi vészhelyzetnek.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint a járvány eddig legalább hétmillió ember életét követelte, de szerinte a valós szám inkább a húszmillióhoz állhat közel.
Az Egészségügyi Világszervezet 2020. januárjában nyilvánította nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté, 2020. március 11-én pedig világjárvánnyá a koronavírust.
Donald Trumpot támadás érte Pennsylvania állambeli választási gyűlésén szombaton, a biztonsági személyzet és a hatóságok közbelépése után a republikánus elnökjelöltet védőgyűrűben vitték le a színpadról.
Oroszország elítélte Washingtonnak és Berlinnek a NATO-csúcson tett bejelentését, miszerint 2026-tól nagy hatótávolságú rakétákat telepítenek Németországba. A Kreml illetékese a hidegháborúhoz való visszatérésről beszélt.
Legalább 35 palesztin vesztette életét szombaton az izraeli hadsereg támadásában a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Junisz mellett – közölte a Hamász palesztin iszlamista szervezet al-Hadat tévécsatornája.
Legalább 16 tanuló meghalt, további több tucat pedig megsérült pénteken a nigériai Plateau régió fővárosában, Josban, ahol éppen vizsgáztatás folyt, amikor összeomlott a busa buji vallási közösség kétemeletes iskolaépülete.
Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást – jelentette be az szavazatok újraszámlálása után Sasvári Róbert, a magyar Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke a testület pénteki ülésén.
Hevesen bírálta az izraeli kormányt Joe Biden amerikai elnök helyi idő szerint csütörtök esti sajtótájékoztatóján, a gázai háború leállítása és a kétállami megoldás mellett téve le a garast.
Joe Biden továbbra is kitart az elnökjelöltség mellett. A politikus erről sajtótájékoztatón beszélt Washingtonban csütörtökön a NATO-csúcstalálkozó lezárását követően.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este – békemissziója következő állomásaként – tárgyalást folytatott Donald Trumppal, az Egyesült Államok korábbi elnökével – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az ukrán elnök megértését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna addig nem lesz tagja a NATO-nak, amíg területén háború zajlik.
Újabb hadköteles férfi holttestére bukkantak ukrán határőrök a Tiszában – közölte csütörtökön az ukrán határőrszolgálat a Facebookon.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)