Vége a kényszerpihenőnek, korszerűsítik az Erdélybe vezető magyarországi vasútvonalat

Vége a kényszerpihenőnek, korszerűsítik az Erdélybe vezető magyarországi vasútvonalat

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Korszerűsítik az Erdélybe vezető vasútvonal Püspökladány és Biharkeresztes közötti szakaszát, jelentették be csütörtökön. 2023-tól már nem kell kényszerpihenőt tartani Püspökladányban. 

Krónika

2020. október 29., 17:382020. október 29., 17:38

A projekt egyik jelentősége, hogy az Erdély felé haladó vonalon jelenleg a Budapest felől érkező vonatokról le kell kapcsolni a mozdonyt, és a határig egy dízelmozdonnyal kell vontatni a szerelvényeket, számolt be az MTI.

Püspökladány és Biharkeresztes között mintegy 54 kilométer hosszan végzik el a szűk keresztmetszet kiváltását és a villamosítást nettó 47,2 milliárd forint európai uniós forrásból

– hangzott el a projekt ünnepélyes alapkőletételén, amelyet a berettyóújfalui vasútállomásnál tartottak csütörtökön.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta: a munka elkezdődött, és legalább két évig fog tartani, ennek eredményeként megszűnik a mozdonycsere Püspökladányban. A villamosítás következtében biztonságosabb lesz a közlekedés, jelentette ki az államtitkár.

Galéria

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Vitányi István, a bihari térség országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP), aki már 1998-ban, a parlamentbe kerülésekor felkarolta a vasútvonal villamosításának ügyét, hangsúlyozta, 2023. január elsejétől villanymozdony húzza majd a vonatot, amely 100 kilométerórás sebességgel közlekedik. Nyiszter Tamás, a MÁV Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta:

a most megkezdett villamosítási fejlesztéssel 5-10 perces menetidő-csökkenés is elérhető lesz.

A vasúti pálya korszerűsítése miatt vasúti zár is lesz, amelyhez az utazók türelmét kérte.

Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta, a fejlesztéssel XXI. századi vasútelemek valósulnak meg. Átépítik a pályát, megerősítik a vasúti töltést. Négy állomásépület – Báránd, Sáp, Berettyóújfalu, Biharkeresztes – is megújul. A fejlesztésekkel együtt nő a szolgáltatás színvonala, könnyebb lesz a fel- és leszállás, kényelmesebb lesz a várakozás, modernebb tájékoztatási rendszer épül ki.

A szakaszon a vasút-korszerűsítési munkálatok 2022. december 31-re fejeződnek be.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 13., szombat

Két személy vesztette életét egy magyarországi sportrepülő lezuhanásakor

Halálos légibaleset történt Ráckeresztúrnál szombat délelőtt, a sportrepülőgépben utazó két férfi a helyszínen meghalt, a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja a rendőrség.

Két személy vesztette életét egy magyarországi sportrepülő lezuhanásakor
2024. április 13., szombat

Nem kapott jogosítványt, belehajtott kamionnal egy texasi hivatalba egy férfi

Egy ember meghalt, sokan megsebesültek Texasban, amikor egy férfi lopott kamionnal, bosszúból belehajtott az állami közbiztonsági hivatal épületébe pénteken.

Nem kapott jogosítványt, belehajtott kamionnal egy texasi hivatalba egy férfi
2024. április 13., szombat

Biden szerint Irán hamarosan megtámadja Izraelt

Joe Biden időben közeli támadást vár Irán részéről Izrael ellen – az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Házban pénteken.

Biden szerint Irán hamarosan megtámadja Izraelt
2024. április 12., péntek

Az autonómia kérdését nem lehet a végtelenségig szőnyeg alá söpörni – Tízéves az Európa Tanács Kalmár-jelentése

Tíz évvel ezelőtt, 2014 áprilisában fogadta el az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Kalmár Ferenc A nemzeti kisebbségek helyzete és jogai Európában című jelentését. A politikussal a jelentés létrejöttének történetét, utóéletét jártuk körül.

Az autonómia kérdését nem lehet a végtelenségig szőnyeg alá söpörni – Tízéves az Európa Tanács Kalmár-jelentése
2024. április 12., péntek

Tinédzserek akartak iszlamista merényleteket elkövetni Németországban

Iszlamista indíttatású terrormerénylet előkészítésének gyanújával tartóztattak le három fiatalkorút a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban – közölte pénteken a düsseldorfi főállamügyészség.

Tinédzserek akartak iszlamista merényleteket elkövetni Németországban
2024. április 12., péntek

Putyin: eddig humanitárius okokból nem támadtuk az ukrán energetikai infrastuktúrát, de most kénytelenek voltunk reagálni

A dél-ukrajnai Dnyipropetrovszk és Herszon megyében az energetikai infrastruktúrát támadták orosz drónok az éjszaka – közölték pénteken az ukrán hatóságok.

Putyin: eddig humanitárius okokból nem támadtuk az ukrán energetikai infrastuktúrát, de most kénytelenek voltunk reagálni
2024. április 12., péntek

Hiába várják az Írországban élő románok a hazai piát és cigit, lekapcsolta a NAV a szállítmányt

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban – tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.

Hiába várják az Írországban élő románok a hazai piát és cigit, lekapcsolta a NAV a szállítmányt
2024. április 12., péntek

Iohannisszal a stratégiai partnerségről, Zelenszkijjel a kárpátaljai magyarok jogairól egyeztetett Sulyok Tamás

Sulyok Tamás köztársasági elnök Klaus Iohannis román államfővel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is egyeztetett csütörtökön a Vilniusban tartott Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozón – tájékoztatott a Sándor-palota.

Iohannisszal a stratégiai partnerségről, Zelenszkijjel a kárpátaljai magyarok jogairól egyeztetett Sulyok Tamás
2024. április 12., péntek

Nő a feszültség, Irán továbbra is Izrael „megbüntetésével” fenyeget – Izrael jelezte: megtorolja az esetleges támadást

Elkerülhető lett volna, hogy Teherán „megbüntesse” Izraelt a múlt heti, a damaszkuszi iráni konzulátus elleni halálos csapásért, ha a támadást elítélik az ENSZ-ben – közölte csütörtökön Irán ENSZ-képviselete.

Nő a feszültség, Irán továbbra is Izrael „megbüntetésével” fenyeget – Izrael jelezte: megtorolja az esetleges támadást
2024. április 12., péntek

Zelenszkij szerint még a nyáron meg kellene kezdeni az EU-csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával

„Helyénvaló” lenne az Európai Uniónak idén júniusban megkezdenie a tárgyalásokat Ukrajna csatlakozásáról – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön.

Zelenszkij szerint még a nyáron meg kellene kezdeni az EU-csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával