Valótlan a „kiábrándult fideszesek” mítosza: továbbra is jelentős a Fidesz-KDNP előnye az üldözőkhöz képest

Élen. Az Orbán Viktor vezette kormányoldal előnye tíz százalék •  Fotó: MTI

Élen. Az Orbán Viktor vezette kormányoldal előnye tíz százalék

Fotó: MTI

A Fidesz-KDNP támogatottsága (45 százalék) változatlan a júniusi európai parlamenti (EP) választás óta, amely kényelmes többséget jelentene egy most vasárnap tartott országgyűlési választáson – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából.

MTI

2024. szeptember 19., 12:312024. szeptember 19., 12:31

A Tisza Párt 5 százalékpontot erősödött (35 százalék), plusztámogatói azonban nem új szavazók, hanem a többi ellenzéki párt korábbi támogatói.

Az utóbbi három hónapban a „Gyurcsány-koalíció” (6 százalék), a Mi Hazánk (5 százalék) és a Momentum (3 százalék) tábora is gyengült

– olvasható az intézet MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Azt írták, „eseménydús politikai évadra számíthatunk, mely már a kezdetén is sok izgalommal szolgál”. Három hónappal az EP-választás után érdemes a politikai verseny állását mélyebben elemezni, a szeptember 9. és 11. között, még az árvízhelyzet előtt készült reprezentatív közvélemény-kutatás alapján.

A Nézőpont Intézet négy tézist fogalmazott meg a szeptemberi politikai évadkezdés előtt.

A kutatás szerint a Fidesz megőrizte támogatottságát.

A kormánypártok támogatottsága 45 százalékos azoknál, akik részt vennének egy most vasárnapi országgyűlési választáson, ami változatlan támogatói bázist jelent a júniusi EP-választáson elért eredményükhöz képest.

A teljes felnőtt népességben sincs változás: januárban és most is több mint minden harmadik (34 százalék) felnőtt mondta magát a kormánypárt szimpatizánsának. A „kiábrándult fideszesek” mítosza tehát valótlan a kutatási adatok szerint – írták.

A Nézőpont Intézet szerint Magyar Péter pártja „kannibalizálja” az ellenzéki pártok szavazóit. A Tisza Párt ugyan 5 százalékponttal tudta növelni népszerűségét az EP-választás óta, de az aktív választóknál mért 35 százalékos eredménye jelentősen elmarad a kormánypártok támogatottságától.

A Tisza Párt erősödése a többi ellenzéki párt gyengülésével járt, amely – tették hozzá – a Fidesz változatlan népszerűsége mellett nem meglepő következmény.

Az EP-választáson a Tisza Párt mellett a többi ellenzéki párt még 25,6 százalékos szavazataránnyal büszkélkedhetett, a Nézőpont Intézet felmérése szerint ez ma már alig 20 százalék, azaz szavazóik ötödét „kannibalizálta” a Tisza Párt: 2-2 százalékpontot vesztett a „Gyurcsány-koalíció” (jelenleg 6 százalék) és a Mi Hazánk (jelenleg 5 százalék), és 1 százalékpontot a Momentum (jelenleg 3 százalék).

A Nézőpont Intézet tézise szerint a Fidesz egyértelmű győzelmet aratna egy országgyűlési választáson. A kormánypártok nemcsak a legnépszerűbbek, de a legnagyobb tartalékkal is rendelkeznek.

Nagyjából 300 ezer olyan magyar választópolgár szimpatizál a Fidesz-KDNP-vel, aki egyelőre nem biztos abban, hogy részt venne egy országgyűlési választáson, ha azt most vasárnap tartanák.

A teljes felnőtt népességben így mintegy 2,8 millió mozgósítható szimpatizánsa és a Nézőpont Intézet által mért 70 százalékos részvételi hajlandóság mellett 2,5 millió jelenleg is aktív szavazója van a kormánypártnak – olvasható.

Érdekességként emelték ki, hogy a Tisza Párt a kormánypártoknál kevesebb tartalékkal rendelkezik, mintegy 170 ezer szimpatizánsa nem biztos a választási részvételben. A teljes felnőtt népességnél kevesebb mint 2,2 millió szimpatizánsa és csaknem 2 millió aktív szavazója van jelenleg.

A 2026-os országgyűlési választás kimenetele szempontjából döntő jelentőségű lehet, hogy a kormánypártok miként tudnak mozgósítani.

Ha a jelenleg inaktív szimpatizánsait mobilizálni tudja a Fidesz, akár ismét a 2022-es választáson szerzett szavazatok számának (belföldön 2,8 millió) közelébe kerülhet

– írták.

A Nézőpont Intézet negyedik tézise szerint négypárti lenne a parlament „most vasárnap”. Ha „most vasárnap” lenne a választás, a Fidesz-KDNP és a Tisza Párt képviselői mellett csak a Demokratikus Koalíció és esetleg a Mi Hazánk jutna be a parlamentbe.

Az év elején még 14 százalékos DK Gyurcsány Ferenc mostani aktivizmusa mellett is csak a parlamenti küszöb felett maradásért küzd. Rajta kívül csupán a Mi Hazánknak sikerült stabilizálnia a szavazótáborát a bejutási küszöb felett.

Ha most lenne a választás, négypárti parlament alakulna, de mind a Mi Hazánknak, mind Gyurcsány Ferenc DK-jának szüksége van szerencsére, hogy be tudjanak jutni a parlamentbe – ismertette kutatásának eredményét a Nézőpont Intézet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban

Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban
2025. július 18., péntek

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban

Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban
2025. július 18., péntek

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök

Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök
2025. július 18., péntek

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen

Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen
2025. július 18., péntek

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt

Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt
2025. július 18., péntek

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben

Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben
2025. július 18., péntek

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat

Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat
2025. július 18., péntek

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást

Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást
2025. július 17., csütörtök

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek

Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek
2025. július 17., csütörtök

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését

Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését