Nincs esély arra, hogy magyar képviselő is bejusson az ukrán parlamentbe
Példátlan módon két magyar párt vetélkedik egymással a vasárnapi ukrajnai helyhatósági és parlamenti választáson, miközben Kárpátalja magyarsága az ország függetlenné válása óta
A választási törvény idén hatályba lépett módosítása miatt ugyanis kizárólag pártokra lehet szavazni. Így a 450 tagú kijevi törvényhozásba csak az kerülhet be, akit a háromszázalékos küszöböt átlépő valamelyik esélyes párt felvesz a listájára. Az ukrán parlamentbe való bejutáshoz a választáson induló pártoknak, amelyekből negyvenöt van, egyenként legalább egymillió szavazatot kell kapniuk. Az ukrajnai nemzetiségeknek tehát esélyük sincs arra, hogy saját parlamenti képviselőjük legyen. Ebből fakadóan Ukrajnában nem is alakított pártot egyetlen kisebbség sem, kivéve a nemzetiségek sorában a lélekszámot tekintve 9–10. helyen álló magyarokat, akik viszont egyszerre két pártot is létrehoztak. A mostani választásokra készülve a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) KMKSZ– Ukrajnai Magyar Párt, a vele rivalizáló Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) pedig Ukrajnai Magyar Demokrata Párt néven alakított politikai pártot. Ez jól mutatja a kárpátaljai magyarság magas fokú szervezettségét, hiszen a pártalapítás előfeltétele hivatalosan bejegyzett alapszervezetek megléte a huszonhat ukrajnai megye legalább kétharmadában. Az egymással versengő két kárpátaljai magyar párt a helyhatósági választás minden szintjén állított jelölteket a magyarlakta községektől kezdve hét járási, négy városi képviselőtestületen át a megyei tanácsig. Az ugyancsak az idén hatályba lépett alkotmányreform következtében felértékelődik a helyi önkormányzatok szerepe, ezért a két magyar szervezet a magyarországi nagy pártoktól ellesett módszerekkel vív ádáz küzdelmet egymással a voksokért. A parlamentbe jutás szempontjából a magyar pártoknak nincs jelentőségük, igaz, a 2004-es elnökválasztás idején Viktor Juscsenkóval szövetségre lépett KMKSZ korábban abban reménykedett, hogy az Ukrajnában legendásan fegyelmezettnek tartott kárpátaljai magyar szavazók voksaiért cserébe az államfő Mi Ukrajnánk nevű tömörülése egy befutó helyet biztosít számára parlamenti jelölőlistáján. Ám a magyar szervezet elnöke csak az esélytelen 247. helyet kapta, ezért a KMKSZ arra szólította fel a híveit, hogy egyetlen pártra se szavazzon a parlamenti választásokon. Az ellenlábas UMDSZ ugyanakkor nem szabott ilyen feltételt követői számára. A magyar parlamenti képviselői hiánynak negatív következményei lehetnek a jövőben a kárpátaljai magyarság sorsának alakulását illetően, különös tekintettel az anyanyelvű oktatással, magyar nyelvű egyetemi felvételizéssel, anyanyelvhasználattal kapcsolatos jogok biztosítására és a fejlett magyar tannyelvű iskolahálózat fenntartására. Kovács Miklós KMKSZ-elnök a szervezet múlt heti közgyűlésén ki is jelentette, hogy a kárpátaljai magyarság érdekeinek kijevi képviseletét a jövőben Magyarországnak kell felvállalnia.
Viktor Janukovics sikeres visszatérése Alig 15 hónappal a narancsos forradalom ukrajnai győzelme után komoly esélye van a sikerre az akkor csaláson ért Viktor Janukovicsnak, Moszkva hű emberének, aki most a Régiók Pártját vezeti. 2004 telén az elnökválasztás első fordulójában tapasztalt csalások után kezdődött tömegtüntetésekkel Viktor Juscsenko ellenzéki jelölt hívei kikényszerítették az eredmény (Janukovics győzelme) megsemmisítését és új választás kiírását. Ez azután Juscsenko egyértelmű sikerét hozta. A narancsos forradalom által hatalomra segített új ukrán államfő népszerűsége azonban egyre csökken. A tömegek kiábrándultan figyelik a gazdasági helyzet fokozatos rosszabbodását, miközben 2004 decemberének hősei – Juscsenko elnök és a kormányfői posztról időközben leváltott Julija Timosenko – egymás ellen fordultak, vetélytársakként vágva neki a parlamenti választásoknak. A kijevi törvényhozásban így szinte bizonyosan Janukovics pártja szerzi majd meg vasárnap a legtöbb mandátumot. MTI
Hirdetés
szóljon hozzá!
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Állásfoglalást fogadott el a szerdai strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament, amelyben többek között javasolja a EU helyreállítási finanszírozásának (RFF) meghosszabbítását az előrehaladott állapotban lévő beruházások számára.
Donald Trump jóváhagyta az Irán elleni támadás terveit, de még nem hozta meg a végleges döntést arról, hogy csapást mér-e az országra – jelentette a CBS.
Miközben számos iráni nukleáris létesítmény megsínylette az Izrael által pénteken indított támadást, amelynek célja, hogy megakadályozza a perzsa államot az atombomba kifejlesztésében, egy létesítmény ellenáll: a fordói urándúsító üzem.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amelyben aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos tagállami, köztük a magyarországi megsértése miatt – tájékoztatott az uniós parlament szerdán.
Brutálisan megvertek oroszországi hivatalos útja során egy, az Európai Uniót képviselő román diplomatát. Egy női tisztségviselőről van szó – derül ki a der Spiegel című német kiadvány kedden megjelent cik
Bár a térképre nézve Izrael eltörpül Irán mellett – egy 9,7 milliós ország áll szemben egy mintegy 90 millióssal –, előbbi jelentős hadereje és korszerű fegyverei miatt képes volt látványosan megalázni a perzsa államot.
szóljon hozzá!