Ukrán szakadárok lelőttek egy utasszállító gépet

Lezuhant egy malajziai utasszállító repülőgép Ukrajnában, az orosz határ közelében – adta hírül csütörtökön az Interfaksz orosz hírügynökség légügyi hatóságokra hivatkozva. Az ukrán hatóságok szerint a légi járművet kelet-ukrajnai szakadárok lőtték le Buk típusú légvédelmi rakétával.

Hírösszefoglaló

2014. július 17., 19:242014. július 17., 19:24

A Malaysia Airlines Boeing-777-ese nagyjából 60 kilométerre az orosz határtól – Torez és Hrabove települések közelében – csapódott a földbe. Az ITAR-TASZ hírügynökség úgy tudja, az Amszterdamból a malajziai fővárosba, Kuala Lumpurba tartó gép 10 ezer méteres magasságból zuhant le.

A kijevi hatóságok megerősítették, hogy meghalt a gép 280 utasa és a 15 fős személyzet. Anton Herascsenko ukrán belügyminiszter-helyettes közlése szerint a gépet „terroristák\", azaz kelet-ukrajnai szakadárok lőtték le Buk típusú légvédelmi rakétával. Herascsenko nem sokkal a tragédiát követően Facebookon azt írta, hogy a terroristák Vlagyimir Putyin által biztosított légvédelmi rakétákkal lőtték le a repülőt.

A nemrégiben az orosz szakadárok által kikiáltott Donyecki Népköztársaság illetékesei azonban visszautasították, hogy bármi közük lenne az utasszállító lezuhanásához – írja az rt.com hírportál. Azt állítják, nekik nincs olyan fegyverzetük, amellyel le lehetne lőni egy 10 ezer méter magasan szálló repülőgépet. Ezzel szemben az ukrán Pravda azt írja, ilyen magasságból csak olyan fegyverrel lehet lelőni repülőt, mellyel az orosz szakadárok rendelkeznek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban

Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban
2025. július 18., péntek

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban

Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban
2025. július 18., péntek

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök

Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök
2025. július 18., péntek

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen

Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen
2025. július 18., péntek

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt

Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt
2025. július 18., péntek

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben

Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben
2025. július 18., péntek

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat

Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat
2025. július 18., péntek

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást

Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást
2025. július 17., csütörtök

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek

Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek
2025. július 17., csütörtök

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését

Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését