Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Előnyösebb állásokat foglaltak el az orosz fegyveres erők vasárnapra a moszkvai katonai szóvivő szerint a Donyeck város környékén folytatott offenzívájuk során, a Wagner zsoldoscsoport alapítója pedig arról számol be, hogy Artemivszkben (Bahmutban) minden egyes házért elkeseredett harcok folynak.
2023. február 05., 20:422023. február 05., 20:42
Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők vesztesége Kupjanszknál hat diverzáns- és felderítő csoport, mintegy 35 katona, egy páncélozott harcjármű és két egyéb jármű, Limannál pedig több mint 120 katona, egy gyalogsági harcjármű és három páncélozott harcjármű, Donyeck térségében több mint 115 katona, három gyalogsági harcjármű, négy egyéb jármű, valamint egy D-20-as és egy D-30-as tarack, a donyecki régió déli részén és Zaporizzsja környékén pedig több mint 130 katona, két harckocsi, egy gyalogsági harcjármű, két páncélozott harcjármű, két egyéb jármű, egy Gvozgyika önjáró löveg, egy D-30 és egy D-20-as tarack valamint egy tüzérségi lőszerraktár, Herszon irányában pedig egy D-30-as tarack és egy Akacia önjáró löveg volt.
Orosz sajtójelentések szerint harcok folynak az Artemivszket Csasziv Jarral összekötő út, valamint Parszkoijivka és Kraszna Hora település birtoklásáért.
Az orosz rakéta- és tüzérségi erők az elmúlt nap folyamán Konasenkov beszámolója szerint 142 ukrán élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra, valamint 111 tüzérségi lőállásra mértek csapást, a légvédelem pedig megsemmisített két drónt, valamint 11 Uragan- és HIMARS-rakétát.
Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 382 repülőgépet, 206 helikoptert, 3023 drónt, 403 légvédelmi rakétarendszert, 7750 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 1007 sorozatvetőt, 4003 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 8272 speciális katonai járművet veszítettek. Az adatokat más forrás nem erősítette meg.
Közben Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter vasárnapi sajtótájékoztatóján kijelentette: Ukrajna nem használja az Egyesült Államok által ígért nagy hatótávolságú fegyvereket orosz terület elleni csapásra.
„Minden esetben hivatalosan biztosítjuk partnereinket, hogy nem használjuk a tőlük származó fegyvereket orosz terület ellen. Csak orosz egységekre lövünk az ideiglenesen megszállt ukrán területeken” – idézte az Ukrajinszka Pravda a tárcavezetőt.
Az ukrán hadsereg rendelkezésére bocsátott HIMARS rakéta-sorozatvetők mintegy 80 kilométeres távolságból képesek célba találni. Ukrajna régóta kér az Egyesült Államoktól nagy hatótávolságú rakétákat, különösen az ATACMS típusúakat, amelyek akár 300 kilométeres távolságból is képesek eltalálni a célt. Ezt a kérést Kijev azzal indokolja, hogy a meglévő fegyverek nem teszik lehetővé az Ukrajna területére betört orosz erők logisztikai csomópontjainak megsemmisítését.
Reznyikov a sajtótájékoztatón kifejezte abbéli meggyőződését, hogy Ukrajna katonai repülőgépeket is fog kapni nyugati partnereitől. Eddig minden fegyvert megkaptak a partnerországoktól, amelyet kértek – mondta. „Mindent megkaptunk, csak még repülőgépeket nem, de lesznek azok is, kérdés, hogy milyenek” – fogalmazott a miniszter.
Mint mondta, F-16-ost és más típusú gépeket is szívesen fogadnának. Ukrajna lesz a második ország a világon, amelynek a legtöbb CAESAR típusú önjáró tüzérségi eszköze van a gyártó Franciaország után – közölte. „Hamarosan 12 CAESAR érkezik, amiről a francia védelmi miniszter tett bejelentést a látogatásom után. Ezenfelül Dánia is úgy döntött, hogy CAESAR-t ad nekünk” – fejtette ki a miniszter. Hétfőtől megkezdődik az ukrán katonák kiképzése külföldön a Leopard típusú harckocsik kezelésére – tette hozzá.
Viszont arra kért mindenkit, hogy csak a hivatalos tájékoztatásokban bízzon.
Harkivval kapcsolatosan kijelentette, hogy a térségben jelenleg nincsenek orosz csapásmérő alakulatok. Nem zárta ki azonban, hogy idővel megjelennek. Hangsúlyozta továbbá, hogy a védelmi minisztérium nem észlelt csapásmérő orosz katonai csoportokat Fehéroroszország területén sem, ahonnan pedig elméletileg indulhat még támadás Kijev ellen.
Az Európai Unió átutal pénteken másfél milliárd eurót Ukrajnának a befagyasztott orosz állami vagyonból származó bevételekből, védelmi és újjáépítési célokra – jelentette be az Európai Bizottság.
További négy rendőrt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség az ártándi határrendészek vesztegetési ügyében – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t.
Néhány órával a párizsi olimpia megnyitója előtt ismeretlenek több helyszínen is gyújtogattak a francia gyorsvasút-hálózaton.
Helyi lakosok robbanásokat hallottak, ezt követően tüzet jelentettek a megszállt Krím nyugati részén, Novofedorivka városában lévő Szaki katonai repülőtéren – jelentette a Krími szél Telegram-csatorna péntekre virradóra.
A gázai tűzszüneti tárgyalások felgyorsításáról, a túszok kiszabadításáról és a konfliktus kiszélesedésének megelőzéséről tárgyalt Joe Biden amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Fehér Házban csütörtökön.
Hollandia és Dánia a nyár végéig 14 felújított Leopard 2A4 típusú harckocsit küld Ukrajnának – jelentette be a holland védelmi minisztérium csütörtökön.
Kína megerősítette, hogy nem fog fegyvereket szállítani Oroszországnak – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda esti beszédében.
Amerika és Izrael összetartását, és a katonai segítség felgyorsítását sürgette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszus két házának tagjai előtt mondott beszédében szerdán.
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett szerdai beszédében.
Kijev és Chișinău arról tárgyal, hogy Moldova hazaküldje azokat az országban tartózkodó ukrán állampolgárokat, akik a katonai behívó elől menekültek oda – közölte Marko Sevcsenko ukrán nagykövet.
1 hozzászólás![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)