Klaus Iohannis államfő és portugál hivatali kollégája, Marcelo Rebelo de Sousa Lisszabonban
Fotó: presidency.ro
Az ukrajnai háború volt az egyik fő témája a Klaus Iohannis államfő és portugál hivatali kollégája, Marcelo Rebelo de Sousa közötti szombati lisszaboni megbeszélésnek.
2023. október 07., 17:342023. október 07., 17:34
A román elnök a találkozó utáni közös sajtótájékoztatón elmondta, megköszönte a portugál államfőnek országa jelentős hozzájárulását a NATO keleti szárnya elrettentő és védelmi képességének megerősítéséhez – írta az Agerpres.
Beszámolója szerint tárgyaltak az ukrán dunai kikötők elleni orosz támadásokról is, amelyek fő célja az ukrán gabonaexport ellehetetlenítése. Ezzel kapcsolatban Iohannis elmondta, fokozták a védelmi intézkedéseket, a NATO biztosítja az Ukrajnával szomszédos Románia és a román állampolgárok védelmét. „Ennek kapcsán megállapodtunk arról is, hogy továbbfejlesztjük a két ország közötti politikai és katonai együttműködést” – szögezte le.
Tájékoztatása szerint a találkozón beszélt arról is, hogy Románia támogatja az EU bővítését, és szorgalmazza, hogy az év végéig kezdődjenek meg a csatlakozási tárgyalások Ukrajnával és a Moldovai Köztársasággal.
Klaus Iohannis arról is beszámolt, hogy hétfőn aláírnak két együttműködési megállapodást, amelyek két kulcsfontosságú területet, az energia ágazatát és a gazdasági együttműködést érintik.
A román államfő pénteken kezdte meg állami látogatását Portugáliában. Pénteken különleges meghívottként részt vett a megalakulásának 20. évfordulóját ünneplő Arraiolos-csoport portói ülésén.
A román államfőt ugyanakkor a lisszaboni városházán fogadja majd Carlos Moedas polgármester.
Hivatalos látogatást tesz szerdán Magyarországon Klaus Iohannis – közölte pénteken a bukaresti Elnöki Hivatal.
További drónelhárító rendszerek érkeznek Romániába, amit Klaus Iohannis szerint az ukrán dunai kikötők elleni orosz támadások indokolnak. Az államfő az Európai Politikai Közösség granadai ülésén beszélt erről csütörtökön.
Jelen pillanatban 6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában, csütörtökön Budapesten.
A Budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is.
Két ember meghalt a dél-ukrajnai Nikopol várost ért orosz légi csapásokban – közölték a helyi hatóságok csütörtökön.
Oroszország elutasítja bármely állam vagy szövetség törekvését a kizárólagosságra, tudja, hová vezetnek a túlzott ambíciók – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Az Egyesült Államok kormánya további finanszírozási csomagokon dolgozik Ukrajna számára – közölte Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője egy szerdai sajtótájékoztatón.
Románia példaértékűnek számít az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság terén is – ezt állította Klaus Iohannis román államfő, amikor helyi idő szerint szerdán este átvette az Atlanti Tanács nevű politikai think tank díját.
Joe Biden amerikai elnök szerdán először jelentette ki, hogy leállítaná az Izraelnek szánt amerikai fegyverszállítmányok egy részét, ha Benjámin Netanjahu miniszterelnök nagyobb inváziót rendelne el Rafah városában.
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az európai uniós tagállamok nagyköveti szinten elvben megállapodtak „az Oroszország lekötött vagyonából származó rendkívüli bevételekkel kapcsolatos intézkedésekről”, a pénz Ukrajna helyreállítását és katonai védelmét fogja támogatni.
Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén – emelte ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X közösségi portálon.
szóljon hozzá!