Újabb drónelhárító rendszerek érkezéséről számolt be Iohannis

•  Fotó: Klaus Iohannis/Facebook

Fotó: Klaus Iohannis/Facebook

További drónelhárító rendszerek érkeznek Romániába, amit Klaus Iohannis szerint az ukrán dunai kikötők elleni orosz támadások indokolnak. Az államfő az Európai Politikai Közösség granadai ülésén beszélt erről csütörtökön.

Hírösszefoglaló

2023. október 05., 19:392023. október 05., 19:39

Az államfő elmondta, hogy tárgyalt a héten több szövetséges ország vezetőjével, köztük az Egyesült Államok elnökével, és az ukrán dunai kikötők elleni orosz támadások közben Románia területére esett dróndarabokról is szó esett. „Nemcsak biztatást, hanem konkrét válaszokat is kaptam” – számolt be Iohannis.

Hozzátette, az Egyesült Államok további repülőgépekkel vesz részt a romániai légi járőrszolgálatban, a NATO pedig újabb drónelhárító rendszereket küld az érintett térségbe

– írja az Agerpres.

Az államfő közlése szerint a román hadsereg is telepített a térségbe a védelmi célokat szolgáló fegyvereket. „Bízunk benne, hogy nem történnek nemkívánatos incidensek. Az ukrán kikötők elleni támadások mindenképpen háborús bűncselekményeknek minősülnek, mert ott csak polgári infrastruktúra van, nincs semmiféle katonai létesítmény, ami támadható lenne” – fogalmazott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának

Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.

Álhíreket oszlatott szét a védelmi miniszter, senkit nem visznek el katonának
2025. augusztus 22., péntek

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár

A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.

Roncsautóprogram: az új elektromos autók vásárlása esetén a korábbi támogatás fele, 18 500 lej jár
2025. augusztus 22., péntek

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat

Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.

Drulă: annyira rossz a gazdasági helyzet, hogy ha Bolojan távozna, az utódja sem kerülhetné el a megszorításokat
2025. augusztus 22., péntek

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg

Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.

Pénzügyminiszter a júlusi közüzemi fogyasztásról: az áfakulcsot a számla kiállításának időpontja határozza meg
2025. augusztus 22., péntek

Ezúttal Vajdahunyad és Déva közelében rengett a föld

A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Ezúttal Vajdahunyad és Déva közelében rengett a föld
2025. augusztus 22., péntek

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad

A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.

Szaktárca: a kötelező óraszám megemelése után csaknem minden tanár ugyanabban az iskolában marad
2025. augusztus 22., péntek

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában

Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.

Népszavazást akar az egyik parlamenti párt Ukrajna támogatásának témájában
2025. augusztus 21., csütörtök

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

Parajdi bányakatasztrófa: szabotálják a részvényesek a sótársaság vezetőinek menesztését
2025. augusztus 21., csütörtök

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.

Lekapcsolták a pénzmosással is gyanúsított polgármestert
2025. augusztus 21., csütörtök

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben

A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).

Védelmébe vette a külföldi munkavállalókat a munkaerő-közvetítők szövetsége Tanasă uszításával szemben