Fotó: Norwegian Air Force F-16 Fighting Falcon
Ukrajna csak saját területén használhatja a Dánia és Hollandia által felajánlott amerikai F-16-os vadászgépeket – közölte hétfőn Jakob Ellemann-Jensen dán védelmi miniszter.
2023. augusztus 21., 15:392023. augusztus 21., 15:39
„Azzal a feltétellel adományozunk fegyvereket, hogy azokat az ellenség kiűzésére használják Ukrajna területéről. És ennél nem tovább. Ezek a feltételek érvényesek, legyen szó harckocsikról, vadászgépekről vagy másról” – idézte a tárcavezetőt a Ritzau dán hírügynökség.
Volodomir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a koppenhágai parlamentben elhangzott beszédében mondott köszönetet az F-16-osokért, hangoztatva, hogy „Oroszország minden szomszédja veszélyben lesz, ha Ukrajna nem győz”.
„A demokráciák célponttá válhatnak úgy a rakéták, mint a zsoldosok vagy a destabilizációs kísérletek számára. De Ukrajna felül fog kerekedni” – tette hozzá. Dánia 19 repülőgépet biztosít Ukrajnának, a 42 F-16-ossal rendelkező Hollandia pedig egyelőre nem döntött arról, hogy hány vadászgépét adja át.
Közben hétfőn az ukrán védelmi miniszter helyettese arról számolt be, hogy
„A helyzet Kupjanszk irányában nehéz. Az ellenség nem adja fel előrenyomulási terveit, további erőket vonultat fel” – mondta Hanna Maljar az állami televízióban. Tájékoztatása szerint
Hozzátette: „Bízunk a védőkben, de ott nagyon nehéz a helyzetük. Az ellenség nem jut tovább”.
Elmondta, hogy az ukrán erők Bahmut városától délre törnek előre, amelyet az orosz hadsereg májusban, hónapokig tartó véres küzdelem után foglalt el. A településnél az ukránok az elmúlt héten újabb három négyzetkilométernyi területet szabadítottak fel.
Maljar szerint
„Nem szabad alábecsülnünk az ellenséget” – hangoztatta a miniszterhelyettes.
„Mindannyiunknak türelmesnek kell lennünk, és támogatnunk kell a fegyveres erőinket” – fűzte hozzá. Az ukrán hadsereg korábban azt közölte, hogy győzelmet aratott a délkeleti fronton, a nemrég felszabadított Urozsajne faluból nyomulva előre.
Dánia úgy döntött, hogy 19 darab F-16-os vadászgépet szállít Ukrajnába – jelentette be Mette Frederiksen dán miniszterelnök vasárnap, a dániai látogatáson tartózkodó Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón.
Ukrajna amerikai gyártmányú F-16-os vadászgépeket kap Hollandiától – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap közösségi oldalain, miután tárgyalt Mark Rutte holland miniszterelnökkel.
Joe Biden amerikai elnök kedden a Fehér Házban találkozik Klaus Iohannis román elnökkel, és közösen megünneplik Románia NATO-csatlakozásának 20. évfordulóját – jelentette be hétfőn Karine Jean-Pierre sajtótitkár a Fehér Ház honlapja szerint.
Oroszország figyelmeztette a moszkvai brit nagykövetet, hogy a brit fegyverrel orosz területre mért ukrán csapásokra válaszul célponttá válhat bármely brit katonai létesítmény és hadfelszerelés Ukrajna területén, és az ország határain túl is.
Vietnámra a legtöbbünk nem kifejezetten izgalmas turisztikai célpontként gondol: sokan máig egy háború sújtotta államként tekintenek a délkelet-ázsiai országra, mások a politikai rendszerrel szemben viseltetnek távolságtartással.
Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
Legalább hat ember meghalt és 35 megsebesült hétfőn kora reggel egy ukrán dróntámadásban az Ukrajnával határos oroszországi Belgorod régióban, amely a kijevi erők rendszeres célpontja – közölte a helyi kormányzó.
Egyes európai hírszerző ügynökségek arra figyelmeztették kormányaikat, hogy Oroszország erőszakos szabotázsakciókat tervez a kontinensen – írja a Financial Times.
Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő hajnalban megkezdte a palesztin civilek evakuálását a Gázai övezet legdélibb, még el nem foglalt városából, Rafahból.
Kína együtt akar működni Franciaországgal és a nemzetközi közösség többi tagjával az ukrajnai háború befejezése érdekében – jelentette Hszi Csin-ping kínai elnök vasárnap a Le Figaro című francia médiumnak.
Elhagyták az engedély nélkül emelt sátortábort vasárnap a Dél-Kaliforniai Egyetemen tüntető palesztinpárti aktivisták, miután a rendőrség körbevette a tiltakozás helyszínét az intézmény területén.
Gyakorlatilag felesége vezetett a rendőrség karjaiba egy nemzetközileg körözött román férfit, aki Olaszországban bujkált. Nem tudta viszont megállni, hogy az ortodox húsvétot ne a családjával töltse, és ez lett a veszte.
szóljon hozzá!