Fotó: Facebook
Újraválasztották Vincze Lorántot az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) élére szombaton, a kisebbségi ernyőszervezet berlini közgyűlésén – tudatta az MTI-hez eljuttatott közleményben a politikust jelölő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
2022. október 01., 17:462022. október 01., 17:46
Vincze Loránt további három évig vezetheti a több mint száz kisebbségi szervezetet tagjai között tudó európai kisebbségi ernyőszervezetet. Vincze egyedüli jelöltként pályázott a tisztségre.
„Az a célom, hogy harmadik és utolsó mandátumomban az elnökséggel közösen úgy irányítsuk a FUEN-t, hogy megteremtsük a hosszú távú pénzügyi és intézményi stabilitását, hiszen így képviselhetjük a leghatékonyabban az őshonos nemzeti és nyelvi kisebbségek érdekeit” – nyilatkozta az elnök.
Vincze Loránt 2013-2016 között a FUEN alelnöke volt, 2016 óta a szervezet elnöke. 2019-ben az RMDSZ színeiben európai parlamenti képviselői mandátumot szerzett.
Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.
Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.
Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.
Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.
Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.
Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.
Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.
Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.
Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.
szóljon hozzá!