Újabb, több százmillió dolláros katonai segélyt küld Washington Ukrajnának az oroszok elleni háborúhoz

•  Fotó: Wikipédia

Fotó: Wikipédia

Az Egyesült Államok 400 millió dollár értékű, újabb katonai csomagot küld Ukrajnának – jelentette be az amerikai kormány kedden.

Hírösszefoglaló

2023. július 26., 08:062023. július 26., 08:06

A szállítmány tartalmaz légvédelmi felszereléseket, tüzérségi eszközöket, lőszereket, páncélozott járműveket és páncéltörő eszközöket, valamint egyéb felszereléseket – olvasható a külügyminisztérium közleményében, amelyben kiemelik, hogy az elnöki felhatalmazással élve Antony Blinken külügyminiszter rendelte el az eszközök lehívását a meglévő katonai készletekből, ami azt jelenti, hogy az napokon belül Ukrajnába érkezhet.

A védelmi minisztérium részletes tájékoztatása szerint a szállítmányban szerepelnek a többi között HIMARS nagy mozgékonyságú rakétatüzérségi eszközökben és NASAMS föld-levegő rendszerekben használható irányított rakéták, valamint Stinger és Javelin rakéták.

Az amerikai kormány Stryker páncélozott járműveket és romboló eszközöket, valamint Hydra-70-as rakétákat és lőszereket is küld az ukrán haderő számára.

A külügyminisztérium közleménye egyben elítéli az elmúlt napok orosz támadásait ukrajnai kikötői létesítmények és gabonatárolók ellen, ami néhány nappal követte azt, hogy Oroszország felfüggesztette részvételét az ukrán gabona tengeri szállítását lehetővé tevő, ENSZ- és török közvetítéssel tavaly létrejött Fekete-tengeri Gabonakezdeményezésben.

Michael Carpenter, az Egyesült Államok EBESZ-nagykövete kedden Washingtonban egy sajtótájékoztatón arról beszélt: Washington arra törekszik, hogy a szervezeten belül elszigetelje Oroszországot.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet főtitkára, Helga Maria Schmid hétfőtől szerdáig Washingtonban tárgyal, hétfőn Antony Blinken külügyminiszterrel találkozott, és az ukrajnai háború jelentette kihívásokról egyeztetett.

Közben Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a CNN amerikai televíziónak arról beszélt:

az ukrán erők szükség esetén továbbra is csapást mérnek az oroszok által megszállt Krím félszigetre és a Krími hídra is azzal a céllal, hogy megzavarják az ellenséges logisztikát.

„Ezek a célpontok mind hivatalosak, mert eltalálásuk csökkenti az oroszok harci képességét ellenünk, és segít megmenteni ukránok életét” – hangsúlyozta a tárcavezető. Úgy vélte, „normális taktika” zavarni az ellenség logisztikai útvonalait, így akadályozva, hogy több lőszerhez, üzemanyaghoz, élelemhez és egyebekhez jussanak csapataik. „Tehát ezt a taktikát fogjuk alkalmazni ellenük” – szögezte le Reznyikov az interjúban, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett kedden.

Volodimir Zelenszkij elnök a múlt héten azt mondta, hogy a Krími híd legitim célpont Ukrajna számára, mert az orosz erők fegyvereket szállítanak rajta.

Legutóbb egy héttel ezelőtt érte támadás a hidat.

Szerhij Cserevatij, az ukrán erők keleti haderőcsoportjának szóvivője egy keddi tévéműsorban azt erősítette meg, hogy az ukrán hadsereg már vetett be kazettás lőszert a Donyeck megyei Bahmut környékén, amelyet az orosz erők hónapok óta hevesen támadnak, de mostanáig nem sikerült bevenniük.

Olekszandr Prokugyin, a dél-ukrajnai Herszon megye kormányzója arról adott hírt a Telegramon, hogy az orosz erők napközben tüzet nyitottak a régióra, aminek következtében egy nő és egy idős férfi életét vesztette.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

2025. július 10., csütörtök

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának
2025. július 09., szerda

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”

Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”
2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról