Újabb, jelentős fegyverszállítmányt küld Németország Ukrajnának

•  Fotó: wikipedia.org

Fotó: wikipedia.org

Németország terjedelmes „téli fegyvercsomagot” küld Ukrajnának, ebben légvédelmi eszközök, páncélosok és lőszerek lesznek, hogy katonai téren átsegítsék a télen a kijevi vezetést – közölte kedden a német védelmi minisztérium.

Hírösszefoglaló

2023. október 11., 09:592023. október 11., 09:59

A szállítmány tartalmazza a már múlt héten ígért – amerikai gyártmányú – második Patriot-üteget egy tűzvezetési ponttal, radarállomással, nyolc indítóberendezéssel, valamint több mint 60 irányítható rakétával.

Ezen felül Berlin a már meglévők mellé

további Iris-T típusú német légvédelmi rakétarendszereket is küld: egy közepes, illetve egy rövid hatótávolságú változatot.

A csomag részét képezi három további német gyártmányú Gepard önjáró légvédelmi löveg.

A csomag légvédelmi része mintegy egymilliárd euró (388 milliárd forint).

Németország emellett több mint 20 millió euró értékű támogatást készül küldeni az ukrán különleges erők megsegítésére.

Ez járműveket, fegyvereket és személyes felszerelést tartalmaznak.

A tájékoztatás szerint 155 milliméteres tüzérségi lövedékekből is küldenek, valamint a következő hetekben 10 darab Leopard 1A5 harckocsi, 15 páncélozott szállító- és 20 szanitécjármű is érkezik Ukrajnába.

„Németország a jövőben is ellátja Ukrajnát azzal, amire a leginkább szüksége van, légvédelmi eszközökkel, lőszerekkel és páncélosokkal” – hangsúlyozta Boris Pistorius német védelmi miniszter.

Eközben Jan Gagin, a „Donyecki Népköztársaság” vezetőjének tanácsadója kedden a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva azt állította, hogy

az orosz csapatok sikeresen nyomulnak előre a Donyecktől északra fekvő Avgyijivkában, az ukrán erők több mint száz halottat és sebesültet veszítettek.

Gagin szerint az ukrán fél több mint húsz haditechnikai eszközt és négy erődítményt veszített. Mint mondta, az ukrán katonák az erős orosz tüzérségi tűz miatt Avgyijivkánál feladták állásaik egy részét az első védelmi vonalon.

Az orosz védelmi minisztérium keddi hadijelentése szerint az orosz hadsereg négy fontszakaszon tíz támadást vert vissza, melyek során mintegy 580 ukrán katona esett el vagy sebesült meg. A moszkvai összesítés a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett meg egyebek mellett három vezetési és megfigyelőpontot, két lőszerraktárt, egy harckocsit, négy páncélozott harcjárművet és 19 drónt.

Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek kedden a helyi hatóságok ukrán tüzérségi és dróntámadást. Az elmúlt nap folyamán a Herszon megyei Oleski és a Belgorod megyei Popovka községben két-két civil vesztette életét ukrán belövések következtében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében

Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen

Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen
2025. augusztus 17., vasárnap

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin

Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin
2025. augusztus 17., vasárnap

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba

Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba
2025. augusztus 17., vasárnap

Lövöldözés egy amerikai étteremben: három ember meghalt, többen megsebesültek

Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.

Lövöldözés egy amerikai étteremben: három ember meghalt, többen megsebesültek
2025. augusztus 17., vasárnap

Az izraeli hadsereg a gázai palesztinok áttelepítésére készül

Az izraeli hadsereg sátrakat és egyéb felszereléseket biztosít a gázai lakosoknak, akik a harcok sújtotta területeken élnek, mielőtt az enklávé déli részébe költöztetik őket – jelentette be szombaton Aviháj Adraí katonai szóvivő.&a

Az izraeli hadsereg a gázai palesztinok áttelepítésére készül
2025. augusztus 17., vasárnap

Trump péntekig összehozná a háromoldalú csúcstalálkozót, Putyin az egész Donbaszt akarja

Donald Trump amerikai elnök közölte az európai vezetőkkel, hogy jövő péntekre szeretne megszervezni egy háromoldalú csúcstalálkozót saját maga, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével.

Trump péntekig összehozná a háromoldalú csúcstalálkozót, Putyin az egész Donbaszt akarja
2025. augusztus 16., szombat

Afrikába telepítheti Izrael a gázai palesztinokat

Dél-Szudán és Izrael olyan megállapodásról tárgyal, amelynek célja a háború sújtotta Gázai övezetből származó palesztinok áttelepítése az afrikai országba, ahol súlyos zavargások vannak a polgárháború miatt.

Afrikába telepítheti Izrael a gázai palesztinokat
2025. augusztus 16., szombat

Európai reakció az alaszkai csúcstalálkozóra: elutasítják Putyin feltételeit

Miután Donald Trump tájékoztatta őket arról, hogy miről tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, az európai vezetők szombat reggel tanácskoztak, és közleményt adtak ki, amelyben üdvözölték a békefenntartó erőfeszítéseket.

Európai reakció az alaszkai csúcstalálkozóra: elutasítják Putyin feltételeit
2025. augusztus 16., szombat

Elemzők: bár Trump és Putyin találkozóján nem állapodtak meg a fegyverszünetről, azért lehet még ígéretes folytatás

Bár a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között az ukrajnai fegyverszünet témájában lezajlott találkozón nem született konkrét eredmény, az mégis fontos – vélekednek az elemzők.

Elemzők: bár Trump és Putyin találkozóján nem állapodtak meg a fegyverszünetről, azért lehet még ígéretes folytatás