Eltűnt. Ügyvédje szerint Puigdemont már nincs Katalóniában, de a rendőrség nem hisz neki
Fotó: Facebook/Carles Puigdemont i Casamajó
A katalán rendőrség pénteken tovább folytatta a kutatást Carles Puigdemont, a régió volt elnöke után, akivel szemben elfogatóparancs van érvényben, miközben a politikus ügyvédje állítja, hogy már elhagyta Spanyolországot.
2024. augusztus 09., 15:592024. augusztus 09., 15:59
„Nem hiszek el semmit. Nem zárom ki, hogy még mindig Barcelonában van. Azt akarják, hogy higgyük el, hogy Belgiumban van. Amíg nincs bizonyítékunk, tovább fogjuk keresni” – fogalmazott Eduard Sallent rendőrfőnök sajtótájékoztatón Barcelonában.
A hét éve belgiumi emigrációban élő szeparatista politikus
Korábbi bejelentése szerint
azért tért vissza, hogy részt vegyen a katalán parlament ülésén, amelyen Salvador Illát, a májusi tartományi választásokon győztes Katalán Szocialista Párt (PSC) jelöltjét elnökké választották a képviselők.
Puigdemont azonban a gyűlésen elhangzott felszólalását követően
Gonzalo Boye, a politikus ügyvédje pénteken nyilatkozott arról, hogy
„Nem azért jött hogy feladja magát, azért jött hogy harcoljon” – mondta.
Hasonlóan nyilatkozott Jordi Turull, az Együtt Katalóniáért főtitkára is az RAC1 rádiónak azt állítva, hogy Puigdemont kedden érkezett inkognitóban Barcelonába, de már visszafele tart belgiumi lakhelyére.
A spanyol legfelsőbb bíróság jelentést kért a katalán rendőrségtől, valamint a belügyminisztériumtól a letartóztatásra irányuló rendőri akció részleteiről és a kudarc okairól.
A katalán rendőrfőnök elmondta:
A rendőrök munkáját nehezítette, hogy a függetlenségi politikust közfunkciót betöltő személyek kísérték, és hatalmas tömeg vette körül a politikai gyűlésen, ahol megjelent.
Visszatért Spanyolországba hét, emigrációban töltött év után Carles Puigdemont volt katalán elnök csütörtökön.
„Igaz, hogy nem fogtuk el, és ezért felelősséggel tartozunk a letartóztatást elrendelő bírónak. Nehéz nap volt, de mindent beleadtunk” – jegyezte meg.
Megerősítette, hogy
Tettüket elítélendőnek és felelőtlennek minősítette, amely miatt „nem méltók az egyenruhára”.
Joan Ignasi Elena, a katalán kormány belügyi tárcavezetője bírálta Carles Puigdemont volt elnököt, aki szerinte pozíciójához „nem méltó módon viselkedett”, amelyre „senki sem számított”.
Hangsúlyozta, hogy
Bejelentette: vizsgálat indul az események elemzésére és a felelősség megállapítására.
A legnagyobb spanyol ellenzéki erőnek számító konzervatív Néppárt (PP) elnöke, Alberto Núnez Feijóo a miniszterelnök parlamenti beszámolóját követeli az ügyben, valamint a belügyminiszter és a titkosszolgálatokért felelős védelmi miniszter azonnali menesztését.
eredetileg az alkotmányos rend ellen irányuló zendülés és közpénz hűtlen kezelése bűncselekményekben. Azonban a spanyol büntetőtörvénykönyv módosítását követően mára csak az utóbbi vádpont maradt érvényben.
A spanyol parlament idén május végén elfogadta a szeparatista katalán politikusok és aktivisták számára közkegyelmet biztosító amnesztiatörvényt.
Csakhogy a spanyol legfelsőbb bíróság állásfoglalása szerint a törvényben nevesített kivételeket alkalmazni lehet a volt elnök esetére, ezért a belföldi elfogatóparancs érvényben maradt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
Románia jelentős lépéseket tett afelé, hogy figyelembe vegye a Velencei Bizottság igazságügyi törvényekre ajánlásait, amelyek az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségével foglalkoztak – közölte az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentésében.
szóljon hozzá!