Fotó: Videófelvétel
Karneválozó tömegbe hajtott egy autó vasárnap reggel a dél-belgiumi Louviere városában, hatan meghaltak, több mint harmincan megsebesültek – közölte a város polgármestere, Jacques Gobert.
2022. március 20., 13:342022. március 20., 13:34
2022. március 20., 13:552022. március 20., 13:55
A Deutsche Welle német műsorszolgáltató arról számolt be, hogy a halottak között gyerek is van, 12 sebesült állapota pedig súlyos. Egyelőre nem tudni, szándékos gázolás történt-e. A Le Soir című belga napilap azt írja, hogy az autó, amelyben két fiatal férfi ült, nagy sebességgel hajtott a tömegbe.
A város polgármestere úgy nyilatkozott, hogy vészhelyzeti tervet hoztak létre, az érinett családok rendelkezésére bocsátották a városi sportcsarnokot, és az áldozatsegítő szolgálatot is aktiválták. A tett helyszínére a közeli Mons település nyomozati hatóságai már megérkeztek, az ügyészség a nap folyamán nyilatkozik a történtekről.
A tragédia körülményeit illetően a belga sajtóban az a hír terjed, hogy a gépkocsit a rendőrség üldözte. Jaques Gobert polgármester ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ezt egyelőre nem lehet pontosan tudni, a nyomozás folyamán derülnek csak ki részletek. A karnevál a történtek ellenére folytatódik – írta a Le Soir.
,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!