Tizennyolcra emelkedett az ukrajnai plázarobbantás halálos áldozatainak száma, sok az eltűnt

•  Fotó: Twitter

Fotó: Twitter

Tizennyolcra nőtt a kremencsuki bevásárlóközpontra mért orosz rakétacsapás halálos áldozatainak száma – írta a kelet-ukrajnai Poltava megye vezetője, Dmitro Lunyin a Telegramon kedden.

Hírösszefoglaló

2022. június 28., 12:322022. június 28., 12:32

2022. június 28., 12:392022. június 28., 12:39

Éjszaka folytatódott a mentés és a romok eltakarítása. A csapás miatt keletkezett tüzet még hétfő este eloltották – tájékoztattak a helyi hatóságok. Az orosz hadsereg által elkövetett támadásban mintegy hatvanan megsebesültek.

Az ukrán főügyészség közölte, hogy körülbelül negyven embert eltűntként tartanak számon. 

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon azt írta, hogy a bevásárlóközpontban több mint ezren tartózkodtak a támadás idején. Az Amsztor nevű plázát a híradások szerint hétfő kora délután érte támadás egy Tu-22M3 nagy hatótávolságú bombázóból kilőtt Kh-22-es típusú rakétával. 

A világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport (G7) tagjai németországi csúcstalálkozójukon elítélték a támadást, és háborús bűncselekménynek nevezték. 

„Az ártatlan civilek elleni válogatás nélküli támadások háborús bűncselekménynek minősülnek” – szögezte le közleményében a G7, jelezve, hogy számonkérés vár Vlagyimir Putyin orosz elnökre és a felelősökre.

korábban írtuk

Ukrán források: egy kremencsuki bevásárlóközpontba csapódott orosz rakéta, civilek haltak meg
Ukrán források: egy kremencsuki bevásárlóközpontba csapódott orosz rakéta, civilek haltak meg

Bevásárlóközpontba csapódott be orosz rakéta hétfőn az Ukrajna középső részében lévő Poltava megyei Kremencsuk városban, az eddigi adatok szerint legalább tízen vesztették életüket és több, mint negyvenen sérültek meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 13., vasárnap

Borsos árat kell fizetnie a hétvégétől annak, aki közlekedési szabályt sért Bulgáriában

Szigorú büntetések várnak a romániai sofőrökre, ha megsértik a közlekedési szabályokat Bulgáriában. A bírságokat az illető lakcímére küldik el a hatóságok.

Borsos árat kell fizetnie a hétvégétől annak, aki közlekedési szabályt sért Bulgáriában
2025. július 13., vasárnap

Változások várhatóak Európában a kézipoggyászra vonatkozó szabályokat illetően

Az európai törvényhozók megszavazták a légitársaságok bonyolult kézipoggyász-díjainak eltörlését és az iparág egészében a szabványosítás előmozdítását.

Változások várhatóak Európában a kézipoggyászra vonatkozó szabályokat illetően
2025. július 13., vasárnap

Megfordult a trend: hosszú idő óta több romániai távozott Németországból, mint ahány odament

Tavaly öt év után először fordult elő, hogy több romániai távozott Németországból, mint ahányan odaérkeztek.

Megfordult a trend: hosszú idő óta több romániai távozott Németországból, mint ahány odament
2025. július 12., szombat

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni

,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni
2025. július 12., szombat

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió

Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió
2025. július 12., szombat

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét

A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét
2025. július 12., szombat

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték

A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték
2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában