Szorult helyzetben Georgescu zsoldosvezérének emberei Kongóban a lázadók támadása nyomán

Georgescu

Ostrom alatt. A Georgescu zsoldosvezéreként ismert Horațiu Potra (középen) által toborzott román zsoldosok ellen is támadás indult Kongóban

Fotó: Facebook/Horațiu Potra

Több tucatnyi, a Horațiu Potra által irányított magánhadsereg tagjaként a Kongói Demokratikus Köztársaságban tevékenykedő román állampolgár áll két napja ostrom alatt.

Krónika

2025. január 27., 13:542025. január 27., 13:54

A támadók a kongói kormányhatóságokkal konfliktusban álló M 23 csoport lázadói – írta a Press One oknyomozó portál.

A PressOne forrásai szerint

több mint 200 román zsoldos menekülhetett a gomai repülőtérre, amely a mindössze 27 kilométerre fekvő Sake után a második város, amely a lázadók kezére kerülhet.

Mint arról beszámoltunk, Potra az utóbbi hónapokban az elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali Călin Georgescu biztonságáért felelt, ebbéli minőségében vették őrizetbe tavaly, miközben Bukaretsbe tartott, ahol a gyanú szerint a választások érvénytelenítése miatti tüntetéseken akart diverziós akciókat végrehajtani.

Az illetékes bírák ugyanakkor nem látták bizonyítottnak az ügyészség ezirányú állításait.

A román külügyminisztérium a kongói incidens kapcsán közölte, szorosan figyelemmel követi a román állampolgárok helyzetét, akik a Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) Észak-Kivu tartományában rekedtek egy lázadó katonai csoport intenzív fegyveres offenzívája közepette.

A tárca szerint az érintettek családjaitól konzuli segítségnyújtás iránti kérelem érkezett.

„Az Észak-Kivu térségében régóta tartó konfliktus dinamikusan és kiszámíthatatlanul fejlődik. A jelenlegi helyzet a helyszínen rendkívül ingatag és veszélyes” – áll a külügyminisztérium közleményében.

A külügyminisztérium kapcsolatot tart az országban tartózkodó román állampolgárok családjaival, és állandó kapcsolatban áll az ENSZ civil és katonai szervezeteivel, a KDK, Uganda és Ruanda hatóságaival.

A külügyminisztérium emlékeztet arra, hogy a KDK-ra és a konfliktusövezetre vonatkozóan utazási figyelmeztetést adtak ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban

Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban
2025. július 18., péntek

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban

Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban
2025. július 18., péntek

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök

Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök
2025. július 18., péntek

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen

Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen
2025. július 18., péntek

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt

Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt
2025. július 18., péntek

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben

Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben
2025. július 18., péntek

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat

Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat
2025. július 18., péntek

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást

Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást
2025. július 17., csütörtök

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek

Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek
2025. július 17., csütörtök

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését

Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését