Fotó: Pixabay.com
Bekérette az orosz külügyminisztérium pénteken több nyugati és nyugati orientációjú ország nagykövetét, hogy jegyzékben fejezze ki tiltakozását a Nagy-Britanniával való szolidaritás jegyében orosz diplomatáknak a Szkripal-ügy miatt történt kiutasítása ellen és hogy hasonló ellenintézkedéseket jelentsen be.
2018. március 30., 16:552018. március 30., 16:55
Az orosz külügyi tárca közleményében ismételten barátságtalan intézkedésnek nevezte a kiutasításokat. A TASZSZ jelentése szerint a külügyminisztériumnak a Szmolenszkaja téren lévő központi épületében
A tárcánál a nap folyamán korábban megfordult a brit misszióvezető is, aki nem nyilatkozott látogatásának céljáról.
A Szkripal-ügy miatt London 23, Washington 60 orosz diplomatát utasított ki és utóbbi elrendelte egy főkonzulátus bezáratását, amire Moszkva szimmetrikus válaszlépésekkel reagált. A TASZSZ összesítése szerint a NATO 30-ról 20-ra csökkentette a szövetségnél működő orosz képviselet létszámát, Ukrajna 13, négy ország négy, három ország három, hat ország kettő, tizenhárom ország – köztük Magyarország és Románia – egy orosz diplomatát utasított ki. Az EU, valamint öt ország konzultációra hazarendelte nagykövetét.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a kölcsönös kiutasítások ellenére továbbra is a kapcsolatok javításának híve. Elutasította az amerikai külügyi szóvivő megállapítását, miszerint a 60 amerikai diplomata kiutasítása azt bizonyítja, hogy Moszkva nem érdekelt a diplomáciában.
(Az NBC televízió amerikai hivatalos forrásokra hivatkozva állította, hogy Trump kijelentette Putyinnak: „ha ön fegyverkezési verseny akar, akkor megrendezhetjük, de én fogom megnyerni”.)
A szóvivő elmondta: Moszkva jogi szempontból tanulmányozza azoknak az amerikai kábelszolgáltatóknak a döntését, amelyek vasárnaptól Washingtonban és környékén megszüntetik az orosz állami RT televízió adásának közvetítését. Peszkov szerint a lépés első pillantásra törvényellenesnek és diszkriminatívnak tűnik.
Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz–brit kettős ügynököt és lányát, a hozzá Oroszországból vendégségbe érkezett Julija Szkripalt március 4-én súlyos mérgezéses tünetekkel vitték az angliai Salisbury városának kórházába. Szkripal az orosz katonai hírszerzés ezredeseként a brit külső hírszerzés (MI6) ügynöke volt, ami miatt hazájában elítélték, de ügynökcsere keretében elengedték.
London a merénylettel az oroszokat gyanúsította meg, amit Moszkva visszautasított. A vádak és viszonvádak nyomán a két ország kölcsönösen kiutasított 23 diplomatát. Később egy sor EU- és NATO-tagállam, valamint más ország orosz diplomatákat utasított ki. A nyugati országok jelentős részben felsorakoztak Nagy-Britannia mögött, megtorlásul az idegméreggel elkövetett angliai merénylet miatt. Moszkva felajánlotta együttműködését az ügy kivizsgálásában, ugyanakkor kézzel fogható bizonyítékokat követel.
,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!