Szili: az őshonos kisebbségekkel is foglalkozzon Brüsszel!

Szili Katalin szerint tükröt kell tartani az Európai Unió elé •  Fotó: Bethlendi Tamás

Szili Katalin szerint tükröt kell tartani az Európai Unió elé

Fotó: Bethlendi Tamás

A Minority SafePack jó lehetőség arra, hogy tükröt tartsunk Brüsszel elé, hogy ne csak a bevándorlókkal foglalkozzon, hanem az őshonos kisebbségekkel is – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott kedden a felvidéki Bősön, ahol részt vett a Magyar Közösség Pártja (MKP) önkormányzati és közigazgatási tanácsának ülésén.

MTI

2017. május 23., 22:182017. május 23., 22:18

2017. május 23., 22:192017. május 23., 22:19

Szili Katalin miniszterelnöki megbízottként először találkozott a felvidéki magyar párt tavaly megválasztott új vezetőségével. Tájékozódott arról, mennyire fér hozzá a helyi magyarság az oktatáshoz és a kultúrához, miként halad a felkészülés a Szlovákiában ősszel sorra kerülő megyei választásokra, érdeklődött a múlt héten bejelentett Minority SafePack európai polgári kezdeményezés támogatására indított aláírásgyűjtésről.

A Felvidéken jelenleg az aláírásgyűjtés előkészítése és a szlovák belügyminisztériummal ezzel összefüggésben folytatott egyeztetés zajlik, maga az aláírásgyűjtés ennek lezárulta után, várhatóan még a nyáron megindulhat – mondta az MTI kérdésére Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke a felvidéki magyar párt önkormányzati és közigazgatási tanácsának ülése után tartott sajtótájékoztatón. A pozsonyi belügyminisztériummal folytatott egyeztetéssel kapcsolatban rámutatott: a tárcának még azt is pontosítania kell, hogy milyen nyelven folyhat az aláírásgyűjtés.

A sajtótájékoztatón Szili Katalin a kisebbségvédelmi csomag támogatására indított aláírásgyűjtésről azt mondta: lehetőséget ad arra, hogy megváltoztassa azt a hozzáállást, amelyet az EU brüsszeli vezetése részéről az őshonos európai kisebbségeket érintően tapasztalni lehet.

„Ez jó lehetőséget biztosít arra, hogy tükröt tartsunk Brüsszel elé: ne csak a bevándorlókkal foglalkozzon – akik az európai lakosság 5 százalékát teszik ki –, hanem a 10 százalékot kitevő őshonos kisebbséggel is" – fogalmazott Szili Katalin.

A miniszterelnöki megbízott és az MKP politikusai között zajlott egyeztetésen szó esett a felvidéki magyar párt 2014-ben bemutatott önkormányzatisági koncepciójáról. A dokumentum egyes elképzeléseiben az 50 százalék feletti magyar lakosságú régiókat, kulturális önkormányzatiság megteremtése terén pedig a szórványvidéket érinti.

Az MTI kérdésére, miszerint változott-e az elmúlt néhány évben a külhoni magyarság által lakott régiókban az önkormányzatiság elfogadtathatósága, Szili Katalin azt mondta: szerinte vannak pozitív előrelépések. A Vajdaság példáját hozta fel, ahol például már elfogadták a helyi magyarságot érintő, kötelező hivatali részarányos foglalkoztatást előíró szabályozást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 06., vasárnap

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét

A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét
2025. július 06., vasárnap

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban

Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban
2025. július 05., szombat

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán

Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán
2025. július 04., péntek

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a magyar nagykövetet

Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a magyar nagykövetet
2025. július 04., péntek

Nagy Csodálatos Törvény: adó- és kiadáscsökkentésről szóló jogszabályt fogadott el az amerikai képviselőház

Az amerikai képviselőház maratoni vita után elfogadta az adócsökkentésről, egyben kiadáscsökkentésről szóló átfogó törvényjavaslatot csütörtökön, ami szinte azonnal Donald Trump elnök elé kerülhet aláírásra.

Nagy Csodálatos Törvény: adó- és kiadáscsökkentésről szóló jogszabályt fogadott el az amerikai képviselőház
2025. július 04., péntek

Trump: nem szüneteltetjük teljesen az ukrajnai fegyverszállításokat, de túl sok fegyvert adtunk

Az Egyesült Államok nem állítja le teljesen az ukrajnai fegyverszállításokat, de gondoskodnia kell arról, hogy neki is maradjon elegendő fegyvere – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump: nem szüneteltetjük teljesen az ukrajnai fegyverszállításokat, de túl sok fegyvert adtunk
2025. július 03., csütörtök

Putyin–Trump-telefonbeszélgetés: Oroszország nem enged ukrajnai céljaiból

Donald Trump és Vlagyimir Putyin közel egy órán át telefonáltak az ukrajnai rendezésről, de Oroszország nem enged a céljaiból – közölte a The Guardian szerint Putyin külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov.

Putyin–Trump-telefonbeszélgetés: Oroszország nem enged ukrajnai céljaiból
2025. július 03., csütörtök

Többen meghaltak Chicagóban, miután autóból lövöldözni kezdett az utcán egy fegyveres

Autóból az utcán tartózkodókra nyitott tüzet egy fegyveres Chicagóban, négyen meghaltak, és 14-en megsebesültek – közölték az amerikai nagyváros hatóságai csütörtökön.

Többen meghaltak Chicagóban, miután autóból lövöldözni kezdett az utcán egy fegyveres
2025. július 03., csütörtök

Román kezdeményezés nyomán nézhet szembe bizalmatlansági szavazással von der Leyen az Európai Parlamentben

Jövő heti plenáris ülésének hétfői munkanapán vitát tarthat, csütörtökön pedig szavazhat az Európai Parlament Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ellen beadott bizalmatlansági indítvány ügyében – közölte az RTBF

Román kezdeményezés nyomán nézhet szembe bizalmatlansági szavazással von der Leyen az Európai Parlamentben
2025. július 03., csütörtök

A Hamász elutasítja a fegyvernyugvási tervet

A Hamász nyitott a gázai tűzszünetre, de egyelőre nemet mondott az Egyesült Államok által támogatott fegyvernyugvási tervre, mivel a születendő megállapodásnak a háború teljes lezárását kell eredményeznie – közölte az iszlamista fegyveres szervezet.

A Hamász elutasítja a fegyvernyugvási tervet
A Hamász elutasítja a fegyvernyugvási tervet
2025. július 03., csütörtök

A Hamász elutasítja a fegyvernyugvási tervet