Szilágyi Péter (archív felvétel)
Fotó: Árvai Károly/kormany.hu
Az identitás erősítése, a külhoni magyar családok segítése és a szülőföldön maradás támogatása áll a magyar nemzetpolitika középpontjában – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn Martonvásáron, a Kisebbségvédelem Európában címmel tartott nyári egyetem megnyitóján.
2018. július 09., 15:372018. július 09., 15:37
2018. július 09., 15:402018. július 09., 15:40
Szilágyi Péter előadásában hangsúlyozta: a magyar kultúra és oktatás terén 1,1 milliárd forintból háromezer szervezetet, csaknem 200 millió forintból pedig mintegy háromszáz ifjúsági szervezetet és mintegy 250 millió forintból 260 magyarországi település 300 külhoni magyar településsel közösen megvalósított programját támogatta az anyaország. Arról is beszélt:
Emlékeztetett: 2018-ban a külhoni magyar családok évét is meghirdették, melynek keretében egymilliárd forintot fordítanak a külhoni magyar családok támogatására, valamint az év elejétől az anyasági támogatást és a babakötvényt is elérhetővé tették a külhoni magyarok számára. Kitért arra is, hogy a Petőfi Sándor- és a Kőrösi Csoma Sándor-programban egyaránt növelték az ösztöndíjasok számát.
A helyettes államtitkár előadásában arra is rámutatott:
Szilágyi Péter indoklásként felidézte: a közelmúltban a román bíróság öt év börtönre ítélte a terrorizmussal vádolt székelyföldi aktivistákat, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, elutasították a katolikus egyház keresetét a Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatása ügyében, a Bánffy-családnak 2007-ben visszaszolgáltatott több mint 9000 hektárnyi erdő újra a román állam tulajdonába került, a Maros megyei önkormányzat elnöke pedig több mint 42 ezer lejes bírságot kapott székely zászló kitűzése miatt.
Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója a nyári egyetemet megnyitó köszöntőjében felidézte: a rendszerváltozás idején a nemzetpolitikával foglalkozók felismerték, hogy a külhoni magyarság fennmaradásának egyetlen biztosítéka a tényleges és teljes körű autonómia.
– tette hozzá. A Kisebbségvédelem Európában című, a Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által hetedik alkalommal megrendezett nyári egyetemen a Fejér megyei Martonvásáron péntekig többek közt szó lesz az elmúlt huszonöt év kisebbségvédelmi erőfeszítéseiről, az Európai Parlamentben folyó kisebbségvédelmi munkáról, a Minority SafePack kezdeményezésről, és több aktuális külhoni témáról is.
Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.
Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.
Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.
Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.
Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.
Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.
Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.
Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.
Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.
szóljon hozzá!