Szilágyi: kiemelt feladat a szórványmagyarság megtartása

Szilágyi: kiemelt feladat a szórványmagyarság megtartása

Kisdiákok a szamosújvári szórványkollégiumban

Fotó: Kádár Hanga

A szórványmagyarság olyan, mint a kenyér héja, mely összetartja a kenyeret; a magyar kormány ennek szellemében kiemelt feladatának tekinti a megtartását - jelentette ki Szilágyi Péter.

MTI

2017. szeptember 16., 15:332017. szeptember 16., 15:33

A magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szombaton, a Vasárnapi Iskola Alapítvány Összetartás konferenciáján, Egerben hangsúlyozta: 2010 óta a nemzetpolitika a kormányzati munka önálló szakterületeként működik, a szórványmentés pedig a kabinet nemzetpolitikai céljainak egyik legfontosabbika.

„Le szeretnénk mosni mindazt a gyalázatot, mely ezt az időszakot megelőzte.

Idézet
Célunk újra élővé tenni a határon túli magyarlakta területeket”

- fogalmazott a helyettes államtitkár. Emlékeztetett: a célok megfogalmazása szintjén már a rendszerváltást követően, 1990-ben megindult a nemzetpolitika újjászervezése, ám ezt követően 2010-ig számottevő gyakorlati lépés nem történt.

A magyar kormány ekkortól teremtette meg a jelenleg zajló munka törvényi kereteit, élén az alaptörvénnyel, amely kimondja:

Magyarország nem csak felelősséget érez, de felelősséget is vállal a határon túli magyarságért - mutatott rá.

Szilágyi Péter a nemzet egyesítését szolgáló fontos intézkedésként említette az egyszerűsített honosítás lehetőségének megteremtését is.

A helyettes államtitkár szólt arról is: míg 2009-ben 9,1 milliárd forintot, addig tavaly összességében csaknem 100 milliárd forintot fordított nemzetpolitikára a kormány.

Ez az összeg még mindig a GDP nem egészen 1 százaléka, miközben a magyarság harmada határainkon kívül él - jegyezte meg.

A források felhasználására kitérve jelezte: létrejött egy átfogó intézményrendszer, annak részeként működnek kutatóintézetek és kulturális térként központi szerepet tölt be a Magyarság Háza. Emellett rendszeressé tették a párbeszédet a határon túli magyarsággal, legmagasabb fóruma a Magyar Állandó Értekezlet, munkájában pedig a Magyar Diaszpóra Tanács is részt vesz.

A tematikusan támogatott területek közül kiemelkedő az oktatás és a gazdaság, továbbá a szórványkollégiumok és szórványközpontok életre hívása.

Sikeres a Kőrösi, a Petőfi és a Rákóczi Szövetség által működtetett Kárpát-medencei diaszpóra program, azok célja a külhoni magyarság kötődésének és anyaországi kapcsolatainak erősítése - sorolta a helyettes államtitkár.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerda délután iktatta a Központi Választási Irodánál (BEC) az európai parlamenti választásokon induló jelöltek listáját.

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon
2024. április 10., szerda

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy marosvásárhelyi rendőrt és egy másik gyanúsított személyt drogkereskedelem miatt.

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében
2024. április 10., szerda

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől

Rendőrök üldöztek Nagylakon egy lopott autót, amelyet egy 15 éves gyerek vezetett két másik, vele egykorú gyerek társaságában.

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől
2024. április 10., szerda

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium

Sikeres karriert és közösségi szerepvállalást megalapozó képzéssel várja a Kolozsváron tanuló és egyetemre készülő diákokat a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A szervezet díjmentesen nyújt ingyenes kollégiumot a hallgatóknak.

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium
2024. április 10., szerda

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről

Életét vesztette szerda reggel egy 40 éves besztercei férfi, miután lezuhant egy épülő tömbház hetedik emeletéről, 15 méteres magasságból.

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről
2024. április 10., szerda

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi

A Bukarestben megszökött elítéltet „biztosan” elszállította valaki Nagyváradig, ahol végül a hajnali órákban elfogták, de ez nem jelenti azt, hogy segítséget kapott – nyilatkozta Bogdan Despescu belügyi államtitkár szerdán.

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi
2024. április 10., szerda

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor

Április 10-re virradóra, tragikus körülmények között elhunyt Bíró István, a Madéfalvi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora – jelentette be Facebook-oldalán az Erdélyi Református Egyházkerület.

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor
2024. április 10., szerda

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok

Már bevett szokás, hogy Erdély egyik legnépszerűbb városünnepének, a Kolozsvári Magyar Napoknak a szervezői áprilisban lerántják a leplet a legfontosabb fellépők névsoráról, a tervezett újdonságokról.

A választási csatározások közepette a béke szigete szeretne lenni a 15. Kolozsvári Magyar Napok
2024. április 10., szerda

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban

Jobb jegyeket akart, ezért megzsarolta történelemtanárnőjét egy hetedikes diák Brassóban.

Intim fotók nyilvánosságra hozásával zsarolta tanárnőjét egy hetedikes diák az egyik erdélyi városban
2024. április 10., szerda

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől

Szerdára virradóra elfogták Nagyváradon azt a férfit, aki kedden egy bukaresti orvosi rendelő előtt szökött meg egy rabszállító járműből. Egy személy felismerte őt, és hívta a 112-es segélyhívószámot.

Csak Nagyváradig jutott el a gyilkosságért elítélt magyar férfi, aki Bukarestben szökött meg a rend őrei elől