A szerb elnök „ragyogónak” nevezte a választási eredményeket pártja szempontjából
Fotó: Aleksandar Vucic/Facebook
Az előzetes eredmények szerint a Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok 46,5 százalékát szerezte meg az előre hozott parlamenti választásokon, ami azt jelenti, hogy meglesz az abszolút többsége az országos parlamentben – közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök, a párt tagja vasárnap késő este.
2023. december 18., 00:142023. december 18., 00:14
2023. december 18., 00:302023. december 18., 00:30
Mint az államelnök elmondta, alakulata adatai szerint az ellenzéki összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listája a voksok 23,5 százalékát szerezte meg, míg a harmadik helyen a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) végzett 6,5 százalékkal. A parlamentbe az SNS adatai alapján bekerült még a jobboldali Remény koalíció (4,9 százalék), valamint A nép egy hangja nevű pártfüggetlen lista (4,7 százalék) – közölte az MTI.
A mintegy 184 ezres vajdasági magyarság legerősebb pártja, a VMSZ egyedüli magyar alakulatként indult a választásokon. Az eddigi kormánykoalícióhoz tartozó alakulatnak öt képviselője volt a belgrádi törvényhozásban, és a vasárnapi megmérettetést megelőzően is hasonló eredményre számított. A vajdasági tartományi képviselőházban a VMSZ volt a harmadik legnagyobb politikai erő az utóbbi időben. Az utóbbi három és fél évben a Szerb Haladó Pártnak 78, a Szerbiai Szocialista Pártnak 13, a Vajdasági Magyar Szövetségnek pedig 11 képviselője volt.
„Legalább annyi szavazatot és mandátumot szereztünk, mint az előző választáson, ami azt jelenti, hogy megvalósítottuk választási céljainkat, ezért mondhatom, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség győzött” – hangsúlyozta Pásztor Bálint, a VMSZ megbízott elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján.
Rámutatott, hogy a VMSZ egy nehéz időszakot, a pártelnök, Pásztor István halálát követően is meg tudta tartani az erejét. Mint mondta, sokan arra számítottak, hogy egy ilyen tragédiát követően szétmorzsolódik az alakulat, azonban nem ez történt, a párt egységes és erős maradt, a vajdasági magyarok támogatták a pártot.
Pásztor Bálint szerint a VMSZ megtartotta önálló képviselőcsoportját a belgrádi parlamentben
Fotó: MTI/Molnár Edvárd
Az MTI által idézett Pásztor Bálint megköszönte a magyar kormánynak, illetve a Fidesznek azt a támogatást, amelyet a kampány során nyújtott a VMSZ-nek. A megbízott pártelnök a támogatóknak és az aktivistáknak is köszönetet mondott azért, hogy a VMSZ a segítségükkel meg tudta tartani politikai erejét.
Aleksandar Vucic államfő az urnazárást követően közölte, hogy a vajdasági tartományi választáson is hasonló eredmények születtek, és a belgrádi önkormányzati választást is a Szerb Haladó Párt nyerte meg, igaz, csak hajszálnyival előzte meg az ellenzéki összefogást. Az államfő szerint a fővárosban A nép egy hangja nevű lista lehet a mérleg nyelve. A VMSZ az előzetes eredmények alapján 9 mandátumon áll a tartományi parlamentben.
A szerb köztársasági elnök arról is beszélt, hogy várhatóan a mostani kormánykoalíció pártjai képezik majd a következő kormányt is, vagyis az SNS, az SPS és a VMSZ.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy elhúzódó ukrajnai háborúra és a NATO-val való esetleges jövőbeni konfrontációra való felkészülést alapozta meg azzal, hogy leváltotta Szergej Sojgu védelmi minisztert, és Andrej Belouszovot nevezte ki a helyére.
Ha a nyugati országok a harctéren akarják megoldani az ukrán válságot, Moszkva készen áll erre – jelentette ki Szergej Lavrov megbízott külügyminiszter.
Órákon belül összeomolhat az egészségügyi ellátás a Gázai övezetben a harcok sújtotta térséget ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezet hétfői bejelntése szerint, melyben az üzemanyaghiánnyal indokolták a katasztrofális állapotokat.
Hamisított márkás ruhákat, parfümöket, továbbá zárjegy nélküli cigarettát és alkoholt is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy az M5-ös autópályán félreállított román furgonban – közölte a NAV bevetési igazgatósága hétfőn.
Folynak a harcok a Harkivi területen található Vovcsanszkért, az ukrán csapatok megpróbálják elhárítani Oroszország kísérletét a város elfoglalására – jelentette az ukrán fegyveres erők vezérkara hétfőn.
Több nagy amerikai egyetemen palesztinpárti tüntetők zavarták meg a diplomázó hallgatók záróünnepségét vasárnap és szombaton, New Yorkban a Manhattan hidat zárták le részlegesen a tiltakozók.
Andrej Belouszov eddigi volt első miniszterelnök-helyettest javasolta az orosz védelmi tárca élére Vlagyimir Putyin elnök – közölte vasárnap az orosz parlament felsőháza.
Az orosz hadsereg az ukrajnai háborúban elfoglalta a Harkiv megyei Hatiscse, Kraszne, Morohovec és Olijnikove településeket, miközben öt frontszakaszon sikerült előre nyomulnia az elmúlt nap folyamán – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
A végzős diákok rokonai gyűltek össze az egyik stadionban tartott rendezvényen, amelyet megzavartak a tüntetők. Több európai nagyvárosban is folytatódtak a palesztin-párti megmozdulások, amelyeken önálló palesztin állam létrehozását követelték.
Az izraeli hadsereg (IDF) újabb evakuálásokat rendelt el szombaton Rafah városában, valamint közölte, hogy a Gázai övezet északi részén is benyomul egy olyan területre, ahová a Hamász átcsoportosítja erőit.
szóljon hozzá!