Jens Stoltenberg NATO-főtitkár (archív felvétel)
Fotó: Facebook/NATO
A NATO-nak nincsenek arra utaló információi, hogy egy Moszkva által Románia ellen indított szándékos támadás nyomán kerültek volna az ország területére a vélhetően drónból származó roncsdarabok – jelentette ki csütörtökön az Európai Parlamentben (EP) az észak-atlanti szövetség főtitkára.
2023. szeptember 07., 13:432023. szeptember 07., 13:43
2023. szeptember 07., 13:462023. szeptember 07., 13:46
A Reuters hírügynökség beszámolója szerint Jens Stoltenberg azt mondta az EP-képviselők előtti felszólalásában, hogy nincsenek szándékos támadásra utaló információik, de várják a folyamatban levő vizsgálat eredményét. Hozzátette,
Ukrán illetékesek arról számoltak be hétfőn, hogy orosz drónok zuhantak le és robbantak fel Románia területén az Ukrajna dunai kikötője elleni előző éjszakai támadások során. A román hatóságok kezdetben cáfolták az információt, szerdán azonban Angel Tîlvăr védelmi miniszter bejelentette, hogy átfésültek egy jelentős területet Tulcea megyében, és vélhetően egy orosz drónból származó roncsokra bukkantak. Ezeket vizsgálatnak vetik alá, hogy megállapítsák az eszköz származását, típusát és kapacitását – emlékeztet az Agerpres.
Románia tájékoztatta NATO-szövetségeseit arról, hogy olyan roncsdarabokat találtak a Duna közelében, amelyek valószínűsíthetően egy drón darabjai – nyilatkozta szerdán este Klaus Iohannis.
Klaus Iohannis államfő sürgős, szakszerű vizsgálatot kért a Tulcea megyében becsapódott orosz dróndarabok ügyében, tisztázandó a megtalált darabok eredetét, és azt, hogy mikor, hogyan, és milyen körülmények között kerültek Románia területétre.
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.
Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.
Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.
Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
szóljon hozzá!