Semjén: a Trianonra adott válaszok az életet jelentik a következő évszázadokra

Semjén: a Trianonra adott válaszok az életet jelentik a következő évszázadokra

Semjén Zsolt: négy dolog kell ahhoz, hogy az elszakított nemzetrészek magyarsága megmaradjon

Fotó: MTI

A nemzeti összetartozás napjával kapcsolatos törvénynek az volt a célja, hogy „Trianon katasztrófájával szembenézve válaszokat adjanak, mert azok az életet jelentik a következő évszázadokra” – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Kárpát-medencei és a diaszpórából érkező magyar fiataloknak hétfőn, a Fejér megyei Isztimérhez tartozó Királyszálláson, a Nagy-Magyarország parkban.

MTI

2018. június 04., 23:032018. június 04., 23:03

Semjén Zsolt mintegy kétszáz gyermek előtt úgy fogalmazott, hogy

az emléknapnak három jelentése van: az első a gyász és könny érzése, a második az igazság kimondása Trianon ügyében, a harmadik pedig a büszkeség hangsúlyozása, hiszen „túléltük, itt vagyunk”.

A miniszterelnök-helyettes megemlítette: a trianoni diktátum készítői azt hitték, „a magyarságot megölik” azzal, ha gazdaságát, társadalmát tönkreteszik, de nem így lett.

A Rákóczi Szövetség és a várpalotai Trianon Múzeum közös összetartozás napi ünnepségén Semjén Zsolt kiemelte: „a résztvevő magyar fiatalok nem turisták és nem vendégek, mivel itthon vannak”.
Semjén Zsolt úgy vélte, a trianoni döntést semmi okuk nincs ünnepelni azoknak az országoknak, akik akkoriban nyertesei voltak a diktátumnak. Beszélt a Trianon után kialakult államokról, melyek közül

Idézet
Jugoszlávia és Csehszlovákia már a múlté, Románia számára pedig nemzeti sorskérdés az, hogy a moldovai románoknak eszük ágában sincs csatlakozni Nagy-Romániához, Ukrajna nem is létezett akkoriban, csak a Szovjetunió részeként,

míg Ausztria kétségkívül megvolt és létezik, de elég ambivalens a viszonya a köztársaságnak a császársághoz”. Jelezte, hogy 1990-ben Magyarország Ausztriával egyetemben még a legkisebb állam volt a térségben, azonban a Jugoszlávia és Csehszlovákia szétesésével létrejött utódállamok – Románia és Ukrajna kivételével – mind kisebbek, mint hazánk.

Galéria

Fotó: MTI

„Túléltük Trianont, és hiszünk abban, hogy megmaradunk”– fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, hozzátéve: a magyar kormány sokat tesz ezért. Mint elmondta, négy dolog kell ahhoz, hogy az elszakított nemzetrészek magyarsága megmaradjon:

az identitásmegőrzés támogatása az oktatáson keresztül, a nemzet közjogi egyesítése az állampolgárság megadásával, a külhoni magyar etnikai pártok támogatása a minél erősebb magyar képviseletért, továbbá az elszakított területeken élő magyar cégek gazdasági megerősítése.

Takaró Mihály irodalomtörténész közölte, hogy a jelenlévők közül szinte mindenki Magyarországról jött volna Trianon előtt, tehát máig hat az akkori döntés. Úgy vélte, ahhoz, hogy valaki jó magyar legyen, ma már nem kell fegyvert fogni, ököllel verni a falat, de van néhány teendő: törvényes párkapcsolatot, gyermekeket kell vállalni, fel kell nevelni és magyar iskolába járatni őket. Mert „aki magyarul ír, olvas, gondolkodik, ismeri a kultúra minden szegletét, annak a magyarság nem gúnya, hanem bőr, vagyis levehetetlen” – jelentette ki.

korábban írtuk

Potápi: az összetartozásba vetett hit tartotta meg a hazájuktól elszakított magyarokat
Potápi: az összetartozásba vetett hit tartotta meg a hazájuktól elszakított magyarokat

A hazájuktól elszakított magyarokat az összetartozásba vetett hit tartotta meg évtizedeken keresztül, és ez megmaradásuk legerősebb motorja ma is – mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár hétfőn Budapesten.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 18., csütörtök

Szabotázsakciókra készülő orosz kémeket kapcsoltak le Németországban

Őrizetbe vettek két német-orosz állampolgárt Németországban, akik a gyanú szerint az Ukrajnának szánt katonai támogatás meghiúsítása céljából készültek szabotázsakciókra – közölték csütörtökön a szövetségi ügyészek.

Szabotázsakciókra készülő orosz kémeket kapcsoltak le Németországban
2024. április 18., csütörtök

Netanjahu: mi döntünk az Irán elleni válaszcsapásról – Az izraeliek többsége nem támogatja feltétlenül a támadást

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán a kabinet ülésén közölte, hogy Izrael saját maga dönt arról, hogyan válaszol a hétvégi iráni támadásokra.

Netanjahu: mi döntünk az Irán elleni válaszcsapásról – Az izraeliek többsége nem támogatja feltétlenül a támadást
2024. április 18., csütörtök

EU-csúcs: További légvédelmi eszközöket kell átadni Ukrajnának

Az uniós tagállamok vezetői egyetértettek abban, hogy „sürgősen, légvédelmi eszközök átadásával kell biztosítani Ukrajna védelmének megerősítését”, valamint szankciók meghozataláról határoztak Iránnal szemben.

EU-csúcs: További légvédelmi eszközöket kell átadni Ukrajnának
2024. április 17., szerda

Orbán Viktor: a szabadság harcosainak ismételten aktívnak kell lenniük és cselekedniük szükséges Európában

Európa progresszív liberális óceánjában jelenleg Magyarország a különbözőség szigete, a megfelelő hely, ahol a konzervatívok szabadon beszélhetnek és politikai terveket szőhetnek a jövőre vonatkozóan – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

Orbán Viktor: a szabadság harcosainak ismételten aktívnak kell lenniük és cselekedniük szükséges Európában
2024. április 17., szerda

Ukrán nagyváros központját támadták rakétákkal az oroszok, civilek haltak meg

Orosz rakétatámadás érte szerda reggel az észak-ukrajnai Csernyihiv városát, legkevesebb nyolcan meghaltak, 18-an megsebesültek – közölte a Telegramon Olekszandr Lomako polgármester.

Ukrán nagyváros központját támadták rakétákkal az oroszok, civilek haltak meg
2024. április 17., szerda

A romániai polgárok jelentős többsége szavazni akar az európai parlamenti választáson

Az európai polgárok többsége érdeklődik a júniusi európai parlamenti választások iránt, a romániai szavazók is jelentős arányban el kívánnak menni szavazni – derül ki az EP által megrendelt legfrissebb Eurobarométer felmérésből.

A romániai polgárok jelentős többsége szavazni akar az európai parlamenti választáson
2024. április 17., szerda

Moldova: Oroszország vonja ki csapatait a Dnyeszteren túli régióból!

Mihai Popşoi moldovai külügyminiszter kedden az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ülésén (PACE) felszólította Oroszországot, hogy vonja ki csapatait és fegyvereit Dnyeszteren túli területéről.

Moldova: Oroszország vonja ki csapatait a Dnyeszteren túli régióból!
2024. április 17., szerda

Washington: nem fogják amerikai repülők védeni az ukrán légteret

Az amerikai repülőgépek nem fognak az ukrán légtérben repülni, hogy felvegyék a harcot az orosz támadásokkal szemben – közölte Matthew Miller külügyminisztériumi szóvivő keddi sajtótájékoztatóján.

Washington: nem fogják amerikai repülők védeni az ukrán légteret
2024. április 17., szerda

FRISSÍTVE – Világszerte elítélik a NatCon konzervatív konferencia brüsszeli betiltását – Bíróság: folytatódhat az esemény

Külföldi miniszterelnökök, illetve még a nemzeti konzervativizmussal kritikus szervezetek képviselői is elítélik, hogy betiltottak Brüsszelben egy konzervatív konferenciát, amelyet amúgy is csak a harmadik lehetséges helyszínen tudtak elkezdeni.

FRISSÍTVE – Világszerte elítélik a NatCon konzervatív konferencia brüsszeli betiltását – Bíróság: folytatódhat az esemény
2024. április 17., szerda

Izrael még lebegteti az Iráni csapásra adandó választ, a világ vezetői nyugalomra intenek

Miközben Izrael még mindig nem válaszolt az ellen Irán által indított rakéta- és dróntámadásra, és az izraeli háború kabinet szerdán újra összeül a helyzet megvitatására, a világ vezetői nyugalomra intenek.

Izrael még lebegteti az Iráni csapásra adandó választ, a világ vezetői nyugalomra intenek