Kiril Petkov akkori bolgár kormányfő és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megbeszélése Kijevben tavaly áprilisban
Fotó: Ukrán elnöki hivatal
Bulgária már jóval az első hivatalos katonai segélycsomag előtt küldött fegyvereket közvetítőkön keresztül Ukrajnának – közölte Kiril Petkov korábbi bolgár miniszterelnök helyi csütörtöki sajtójelentések szerint.
2023. január 19., 22:082023. január 19., 22:08
2023. január 19., 22:172023. január 19., 22:17
A fegyverexport nem közvetlenül, hanem bolgár és külföldi közvetítő cégeken keresztül zajlott. Kiril Petkov megerősítette, hogy lengyel, román, amerikai és brit partnerek vásároltak fegyvereket a bolgár védelmi ipartól. „A fegyverek egy része az ukrán hadseregnek ment” – mondta.
Kiril Petkov kormánya – amelyet tavaly júniusban buktattak meg bizalmi szavazással – a közvetlen katonai támogatást elutasító akkori koalíciós partnere, a Moszkva-barát Bolgár Szocialista Párt (BSZP) miatt nem tudott lépni az ügyben. „Ugyanakkor világosan meg kell mondani, hogy nem volt közvetlen fegyverexport Ukrajnába” – idézte az MTI Kiril Petkovot. A bolgár fegyvergyártó cégek még a kommunista időkben jöttek létre, Ukrajnának egyebek között lőszereket ajánlhattak. A bolgár védelmi ipari termelés mintegy 20 százalékkal növekedett 2022 májusában 2021 májusához képest.
A napokban derült fény egyébként arra, hogy Kiril Petkov volt bolgár miniszterelnök még 2022 áprilisában nem nyilvános ígéretet tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek arra, hogy Bulgária fegyvert és dízelt szállít az ukrán hadseregnek. A német Die Welt tényfeltáró riportja szerint közvetett módon Bulgária jelentős dízelmennyiséget, páncélosokat és más katonai felszerelést küldött el a harcoló ukránoknak.
Dimitar Sztojanov, az ügyvivő bolgár kormány védelmi minisztere kedden úgy nyilatkozott, Bulgária nem szállított nehézfegyvereket Ukrajnának. „Az elmúlt évben a védelmi minisztérium senkinek sem adott el T-72-es típusú harckocsikat. A harckocsik a bolgár hadsereg tulajdonát képezik, és alakulatainknál vannak. A bolgár parlament döntéséből egyértelmű, hogy fegyverzetet és műszaki eszközöket adhatunk Ukrajnának támogatás gyanánt. Nem adtunk át azonban sem T-72-eseket, sem Sz-300-as légvédelmi rakétarendszereket, de MiG-29-es vadász- és Szu-25-ös csatarepülőgépeket sem” – hangsúlyozta a miniszter.
Kilép a bolgár kormánykoalícióból a Bolgár Szocialista Párt (BSZP), ha a kormány úgy dönt, hogy fegyvereket szállít Ukrajnának – jelentette be pénteken a párt vezetője.
Az európai törvényhozók megszavazták a légitársaságok bonyolult kézipoggyász-díjainak eltörlését és az iparág egészében a szabványosítás előmozdítását.
Tavaly öt év után először fordult elő, hogy több romániai távozott Németországból, mint ahányan odaérkeztek.
,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
szóljon hozzá!