Repülőgépeket és helikoptereket kért Szlovákiától Zelenszkij

•  Fotó: Ukrán elnöki hivatal

Fotó: Ukrán elnöki hivatal

Köszönetet mondott Szlovákiának az eddigi segítségnyújtásért, és további fegyvereket, konkrétan repülőgépeket és helikoptereket kért Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a pozsonyi parlamentben videókonferencia keretében elmondott beszédében kedden.

MTI

2022. május 10., 22:182022. május 10., 22:18

2022. május 10., 22:202022. május 10., 22:20

Zelenszkij az eddigi védelmi segítségnyújtás folytatását kérte, valamint Szlovákia hozzájárulását az Oroszország elleni szankciók életbe léptetéséhez és Ukrajna európai perspektívájának támogatásához. Az ukrán elnök azt kérte, hogy „Szlovákia legyen Ukrajna hangja” az Európai Unióban.

„A fegyver az elsődleges és fő eszköz arra, hogy legyőzzük őket. Az ukránok mindig emlékezni fognak, hogy Szlovákia azt adta, amire igazán szükségünk volt,

és van lehetőség arra, hogy ezt folytassuk. Repülőkről és helikopterekről beszélek” – mondta Zelenszkij.

„Továbbra is megteszünk minden tőlünk telhetőt azért, hogy Ukrajna győztesként, Oroszország pedig legyőzöttként kerüljön ki ebből a háborúból” – jelentette ki Eduard Heger szlovák kormányfő Zelenszkij beszédére reagálva.

Robert Fico korábbi szlovák kormányfő, a pozsonyi parlament legerősebb ellenzéki pártjának, az Iránynak (Smer-SD) az elnöke reagálásában elutasította, hogy Szlovákia fegyvereket adjon Ukrajnának, mert – mint mondta – az csak a háború elhúzódásához vezet.

„Szlovákiának semmi köze nincs a háborúhoz, amelyet Ukrajna az Egyesült Államok érdekében folytat”

– fogalmazott Fico. Az Oroszország elleni szankciók kapcsán hangsúlyozta: azok értelmetlenek, és nem szabadna hagyni, hogy a szlovák gazdaság tönkremenjen, a lakosság pedig elszegényedjen amiatt, hogy az orosz földgáznál háromszor drágább amerikai cseppfolyósított gázt vásároljon az ország.

Kedden a szlovák parlament Oroszország, Vladimir Putyin orosz elnök és az orosz fegyveres erők Ukrajna elleni cselekedeteit elítélő határozatot fogadott el. Ebben a dokumentumban „ok nélküli katonai agressziónak” illetve „háborús bűntettnek” minősítették e cselekedeteket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni

,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.

Orbán Viktor: az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni
2025. július 12., szombat

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió

Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.

Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra, ellenintézkedésekre készül az Európai Unió
2025. július 12., szombat

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét

A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.

Növelik a pilótafülke hangfelvételének mondatai az Air India repülőgép-tragédia rejtélyét
2025. július 12., szombat

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték

A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.

Magyar Levente: egy magyar embernek azért kellett meghalnia, mert az ukrán állam pribékjei agyonverték
2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának
2025. július 11., péntek

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát

Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát