Prioritások. Az IDF tájékoztatásában arra hívja fel a figyelmet, hogy a Hezbollah otthonokat támad, míg az izraeli hadsereg rakétakilövőket
Fotó: Facebook/Izraeli hadsereg
A Hezbollah a keddre virradó éjszaka folyamán több rakétát lőtt ki Észak-Izraelre, miután hétfőn az izraeli hadsereg fokozta az Irán által támogatott csoport elleni támadásait, és légicsapásokat indított Libanonban.
2024. szeptember 24., 08:332024. szeptember 24., 08:33
A Hezbollah közölte, hogy célba vette a Ramat David légibázist, a Meggido repülőteret és az Amosz támaszpontot, amelyek mind az észak-izraeli Afula város közelében találhatók.
Mintegy 20 „lövedéket” azonosítottak, amelyek helyi idő szerint hajnali 2 óra 39 perc és 3 óra 11 perc között Libanonból átjutottak az izraeli légtérbe – közölte az Izraeli Védelmi Erők (IDF) kedden.
A lövedékek egy részét elfogták, míg mások nyílt területre zuhantak – közölte az IDF, anélkül, hogy pontosította volna, hová hullottak.
Az izraeli katasztrófaelhárító szolgálat, a Magen David Adom (MDA) közölte, hogy csapatokat küldött az Alsó-Galileában lévő területek átkutatására, ahonnan rakétatűzről érkeztek jelentések.
„Egyelőre nem érkezett jelentés sérültekről” - mondta Zaki Heller, az MDA szóvivője.
Az MDA közölte, hogy a Jezréel-völgyben az egyik mentőautójának ablakai megsérültek a robbanáshullámtól.
A 2021-ben átadott Amosz bázis az izraeli hadsereg északi parancsnokságának közlekedési és logisztikai központjaként szolgál. Ez egyben az IDF Technológiai és Logisztikai Igazgatóságának „központi tengelye”, amely a több ügynökséget érintő logisztikáért és a vészhelyzeti felkészülésért felel.
A Hezbollahot célzó izraeli csapások leghalálosabb napján a 2006-os háború óta eddig csaknem 500 ember halt meg, köztük több tucatnyi nő és gyermek – közölte a libanoni egészségügyi minisztérium.
Izrael „felkészül a következő fázisokra” – közölte a hadsereg vezetője hétfő este, miután a 2006-os háború óta a leghalálosabb izraeli csapást hajtotta végre Libanonban.
Herci Halevi, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) vezérkari főnöke azt mondta, hogy
„Végső soron minden arra összpontosul, hogy megteremtsük a feltételeket ahhoz, hogy az északi területek lakói visszatérhessenek otthonaikba” – tette hozzá az IDF által közzé tett nyilatkozatban.
Halevi elmondta, hogy az IDF hétfőn reggel „proaktív támadó műveletet” kezdett, amelynek célja a Hezbollah az elmúlt 20 évben épített infrastruktúra felszámolása”.
„Van egy üzenetem a libanoni népnek: Izrael háborúja nem ellenetek zajlik, hanem a Hezbollahhal” – mondta Netanjahu egy hétfői televíziós beszédében.
Az izraeli miniszterelnök felszólította a libanoni népet, hogy „kerüljék el a veszélyt.
„A Hezbollah túl sokáig emberi pajzsként használta önöket. Rakétákat helyezett el a nappalijukban és rakétákat a garázsukban. Ezek a rakéták közvetlenül a városainkat, közvetlenül a polgárainkat veszik célba” – mondta Netanjahu.
Azt mondta,
„Arra kérem önöket: vegyék komolyan ezt a figyelmeztetést” – mondta az izraeli miniszterelnök – „Kérem, most azonnal menjenek el a veszély útjából. Amint műveletünk befejeződik, biztonságban visszatérhetnek otthonaikba” – tette hozzá.
Libanon ENSZ-képviselője az ENSZ-közgyűlésben az Izrael halálos támadásai által okozott zűrzavart ismertette.
Bahia El Hariri, a libanoni parlament tagja hétfőn New Yorkban szólalt fel a közgyűlésben Nadzsib Mikati libanoni miniszterelnök nevében.
El Hariri elmondta, hogy Mikati a kormánnyal együtt dolgozik azon, hogy „kezelje az agressziót, amelynek minden szinten áldozatai vagyunk, diplomáciai, humanitárius, egészségügyi, biztonsági és az emberek megélhetését is érintő szinten”.
Elmondta a gyűlésen, hogy
„Ez károsította országunk gazdaságát és veszélyezteti társadalmi rendünket, különösen azóta, hogy több ország is arra kérte állampolgárait, hogy hagyják el országunkat” – mondta.
Eközben az amerikai a külügyminisztérium egyik magas rangú tisztségviselője közölte: az Egyesült Államok nem hisz abban, hogy a Hezbollahhal való északi határ mentén a „fokozódástól a deeszkalációig” tartó izraeli stratégia hatékony lesz. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok és partnerei azon dolgoznak, hogy diplomáciai megoldást találjanak.
– mondta a tisztségviselő hétfőn az ENSZ Közgyűlésének margóján újságíróknak.
Ehelyett az amerikai tisztségviselők és globális partnereik a New York-i gyűlésen azon dolgoznak, hogy „kezeljék az Izrael és Libanon közötti kék vonalon átívelő eszkaláció növekvő kihívásait és kockázatait” – mondta, megjegyezve, hogy ez Antony Blinken külügyminiszter számára ezen a héten „kulcsfontosságú fókuszpont”.
A tisztségviselő elmondta, hogy az Egyesült Államok és partnerei előálltak néhány „konkrét ötlettel” a helyzet deeszkalálására, és „ezeket bizonyos fokig stressztesztelni akarják szövetségesekkel és partnerekkel, akiknek a támogatása és részvétele alapvető fontosságú lesz ahhoz, hogy sikeresnek bizonyulhatnak-e vagy sem”.
Az Egyesült Államok a legújabb katonai segélycsomag részeként közép-hatótávolságú rakétákat küldhet Ukrajnának F-16-os vadászrepülőgépekhez – jelentette a Politico meg nem nevezett amerikai tisztviselőkre hivatkozva.
Külföldi járművezető támadott meg egy férfit és lányát Magyarországon, kétszer is megpróbálta elgázolni őket – adta hírül az anyaországi sajtó. Az ámokfutó autós minden bizonnyal romániai.
Ételmérgezésben meghalt több gyermek az oroszországi, dél-szibériai Krasznojarszki határterületen.
A szociáldemokraták (SPD) arattak győzelmet a kelet-németországi Brandenburg tartományban vasárnap megrendezett választásokon a tartományi választási bizottság által hétfőn közzétett előzetes végeredmény szerint.
Izrael „számunkra fájdalmas háborús bűnöket” követett el, és ennek következtében „határok nélküli harc” kezdődött – jelentette ki a Hezbollah libanoni síita terrorszervezet második legfontosabb vezetője vasárnap Bejrútban.
A kurszki betörés bizonyos sikereket hozott, elsősorban az orosz csapatok elterelését a frontvonal más részeiről – jelentette ki vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki az Egyesült Államokban kezdett látogatást.
Legkevesebb négy halálos áldozatot és 18 sebesültet hagyott maga után egy lövöldözés az Egyesült Államok délkeleti részén található, alabamai Birminghamben – közölte vasárnap Truman Fitzgerald rendőrségi szóvivő.
Volodimir Zelenszkij elnök „győzelmi terve” hivatalos meghívást tartalmaz a NATO-csatlakozásra, valamint a fejlett fegyverek folyamatos szállítására vonatkozó kötelezettségvállalást – jelentette a Bloomberg.
Több mint száz lövedékből álló rakétazáport zúdított éjszaka Izraelre a libanoni síita Hezbollah – jelentette a katonai rádió Izraelben vasárnap reggel.
Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó szerint az Európai Uniónak mint politikai és értékközösségnek „fel kell vállalnia” a nemzeti kisebbségek ügyét.
szóljon hozzá!