Putyin szerint nem ellenséges hangulatban zajlott a találkozója Bidennel, visszatérnek a nagykövetek

Nagy várakozás előzte meg a két világnagyhatalom vezetőjének genfi találkozóját •  Fotó: Orosz elnöki hivatal

Nagy várakozás előzte meg a két világnagyhatalom vezetőjének genfi találkozóját

Fotó: Orosz elnöki hivatal

Visszatér állomáshelyére a washingtoni orosz és a moszkvai amerikai nagykövet – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök az amerikai hivatali partnerével, Joe Bidennel lefolytatott szerdai genfi csúcstalálkozót követően. A megbeszélés után a két államfő közös közleményt bocsátott ki a hadászati stabilitásról, amelyben leszögezik: egy nukleáris háborúnak nincsenek győztesei.

MTI

2021. június 16., 19:142021. június 16., 19:14

2021. június 16., 21:562021. június 16., 21:56

Az orosz államfő elmondta, hogy a két külügyminisztérium széleskörű tárgyalásokat indít. A felek megállapodtak, hogy konzultációkat kezdenek a kiberbiztonságról is. Putyin a tárgyalásokat konstruktívnak nevezte, amelyeken nem volt ellenséges a hangulat. Közölte, hogy a felek igyekeztek megérteni egymás álláspontját.

Putyin szerint Biden egyetértett azzal, hogy az ukrajnai rendezés alapját csakis a minszki megállapodások képezhetik. Azt mondta, hogy az ukrán NATO-tagság kérdéséről csak érintőlegesen esett szó.

Az orosz elnök elmondta azt is, hogy kielégítette az a magyarázat, amelyet amerikai hivatali partnere telefonon adott az őt illető durva kijelentéseire. Joe Biden annak az április 13-i beszélgetésnek az alkalmával tett javaslatot a csúcstalálkozóra is. Mint emlékezetes, Biden egy márciusi televíziós interjúja során igenlően válaszolt arra a riporteri kérdésre, hogy gyilkosnak tartja-e az orosz vezetőt. A gyilkos kifejezéssel kapcsolatban Putyin a szerdai sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az Egyesült Államok minden nap megöl valakit, és egy csapással százakat ölt meg Afganisztánban.

•  Fotó: Orosz elnöki hivatal Galéria

Fotó: Orosz elnöki hivatal

A vezetők órákon át tanácskoztak a Villa La Grange-ban Genfben. A megbeszélések két ülésben zajlottak. Az első, körülbelül 93 percig tartó, szűkkörű tanácskozáson az elnökökön kívül Szergej Lavrov orosz, illetve Antony Blinken amerikai külügyminiszter, valamint tolmácsok vettek részt. A második, kibővített körben zajló, mintegy 65 perces megbeszéléshez több orosz és amerikai tisztségviselő csatlakozott.

A szerdai genfi csúcstalálkozót követően Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden  amerikai elnök közös közleményt bocsátott ki a hadászati stabilitásról, amelyben leszögezik: egy nukleáris háborúnak nincsenek győztesei. „Ma megerősítjük elkötelezettségünket azon elv mellett, hogy a nukleáris háborúnak nem lehetnek győztesei, és ilyen háborút soha nem szabad azt kirobbantani” – hangsúlyozta a Kreml sajtószolgálata által ismertetett kommüniké. A közlemény szerint két ország nukleáris fegyverzetellenőrzés iránti elkötelezettségének bizonyítéka a hadászati támadófegyverek korlátozásáról megkötött Új START-szerződés közelmúltbeli meghosszabbítása. „E célok elérése érdekében Oroszország és az Egyesült Államok hamarosan átfogó kétoldalú párbeszédet indít a stratégiai stabilitásról, amely érdemi és erőteljes lesz” – hangzott a dokumentum.

•  Fotó: Orosz elnöki hivatal Galéria

Fotó: Orosz elnöki hivatal

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem akar újabb hidegháborút az Egyesült Államokkal – mondta Joe Biden amerikai elnök a találkozót követően.

Biden hozzátette: az orosz államfő tettei miatt csökken országa tekintélye a nemzetközi porondon, miközben Oroszország kétségbeesetten igyekszik, hogy biztosítsa nagyhatalmi helyzetét. Az amerikai elnök a kritikák ellenére jelezte: van kilátás az orosz–amerikai kapcsolatok javítására. Megjegyezte: nincs gondja azzal, hogy üzleteljen Oroszországgal, ameddig Moszkva követi a nemzetközi normákat. Biden szerint a szerdai csúcstalálkozó pozitív légkörben zajlott.

Biden a csúcstalálkozón tájékoztatta az orosz elnököt arról, hogy az Egyesült Államok válaszol minden lépésre, amely Washington vagy szövetségesei alapvető érdekei ellen irányul. Ezt Biden mondta el a találkozót követő sajtóértekezletén. Az elnök hozzátette: hangsúlyozta Putyin előtt, hogy továbbra is megingathatatlanul elkötelezett Ukrajna szuverenitása mellett. Biden az emberi jogok helyzetéről is tárgyalt az orosz államfővel. Kiemelte: ezekben az esetekben nem arról van szó, hogy politikája Oroszország ellen irányul, hanem az amerikai nép identitásáról. „Arról van szó, akik vagyunk” – húzta alá Biden. „Hogy lehetnék az Egyesült Államok elnöke úgy, hogy nem szólalok fel az emberi jogok megsértése ellen?” – tette hozzá Biden.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
2025. május 08., csütörtök

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar

Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar
2025. május 08., csütörtök

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát
2025. május 08., csütörtök

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is
2025. május 08., csütörtök

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára

Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára
2025. május 08., csütörtök

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak

A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak
2025. május 08., csütörtök

Simion népszavazást írna ki az eltörölt második elnökválasztási forduló megtartásáról

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.

Simion népszavazást írna ki az eltörölt második elnökválasztási forduló megtartásáról
2025. május 08., csütörtök

Friedrich Merz: az illegális migráció drasztikus korlátozására van szükség

Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.

Friedrich Merz: az illegális migráció drasztikus korlátozására van szükség
2025. május 08., csütörtök

Gáza háború utáni amerikai irányításáról egyeztetett az Egyesült Államok és Izrael

Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut

Gáza háború utáni amerikai irányításáról egyeztetett az Egyesült Államok és Izrael
2025. május 08., csütörtök

Fokozódik a konfliktus, tüzérségi párbajt és légi csatát is vívott egymással az indiai és a pakisztáni hadsereg

India és Pakisztán szerda este tüzérségi párbajt vívott a vitatott kasmíri térségben lévő de facto határon keresztül – közölte az indiai védelmi szóvivő az indiai igazgatású Kasmírban.

Fokozódik a konfliktus, tüzérségi párbajt és légi csatát is vívott egymással az indiai és a pakisztáni hadsereg